Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla
Tóth Gábor együttese a helyén tudja kezelni a nyolcas győzelmi sorozatot.
Csapatunk folytatta jó szériáját, legutóbb Szombathelyről hoztuk el a három pontot. Érdekes módon a második, a harmadik és a negyedik szett elején is le tudtuk rázni ellenfelünket, ám a Haladás mindannyiszor vissza tudott jönni a játszmába.
– Nagyon veszélyes a gyorsan megszerzett, nagy előny – figyelmeztetett Tóth Gábor. – Lankad a figyelem, jönnek a hibák, ezt használta ki a Haladás is. Szerencsére a szettek végére ez rendre átfordult, mindig össze tudtuk szedni magunkat a hajrára.
Tóth Gábor tanítványai nyolc meccsükből nyolcat nyertek az NB I Ligában, így nem meglepő módon vezetik az alsóházat. Felmerül a kérdés, milyen hatással van ez a játékosokra, mennyire nehéz őket a földön tartani.
– Hál Istennek ebből még nem volt probléma, a lányok helyén tudják kezelni a sikerszériát. Tudják ők is, hogy az igazán fontos dolgok csak ezután, a rájátszásban várnak ránk.
Szombaton az első számú üldözőnk, a Penta-Gödöllői RC látogat a Városmajorba. A két csapat első meccsét 3:1-re nyertük a Török Ignác Gimnáziumban.
– Bármilyen arányú győzelem esetén már nagyon kedvező helyzetből várhatjuk az utolsó fordulót – vélekedett vezetőedzőnk. – Nem szabad kapkodnunk, türelmesen kell játszani, és kihasználni a meccs közben adódó lehetőségeket. Ez lesz a legfontosabb.
A szombati mérkőzésen Sík Barbara és Halász Tibor fújja a sípot.
2018. március 3. 17:00 MTK Budapest–Penta-Gödöllői RC; MTK Budapest Röplabdacsarnok (1122 Budapest; Szamos utca 2/C.)