Panka: Már jól vagyok

Márton Annával, a Brüll Alfréd Akadémia kardozójával beszélgettünk, aki 10. lett az olimpián.

Kicsit féltem az interjútól, mert az ötkarikás játékokat megelőzően a szakma, az edző nyilatkozata alapján talán jobb helyezést vártunk Pankától, és ő maga is csalódott volt a francia Brunet ellen, 15-12-re elvesztett riói nyolcaddöntős asszó után. 

– A legnagyobb baj az volt, hogy nem voltak akcióim. Az erőmben bíztam, de ez nem elég ehhez a sportághoz. Nagyon csalódott vagyok, ennél sokkal többet akartam elérni – idézte az MTI a tavaly vb-bronzérmes, idén Eb-második Mártont, aki a világranglista negyedik helyezettjeként érkezett első olimpiájára.

Gondolkodtam, milyen semleges kérdéssel kezdjem a beszélgetést, hogy kitapogassam a hangulatát. Eszembe ötlöttek szakmai kérdések, más sportolóktól hallott „nagy volt a nyomás” típusúak, végül úgy döntöttem, hogy nem bonyolítom, és váratlanul így szóltam:

– Hogy vagy?

– Megvagyok – kezdte Márton Anna olyan mély hangon, mint annak idején a Magyar Rádió bemondója, Bőzsöny Ferenc dörmögte a vízállásjelentésben, hogy „hajóvonták találkozás tilos”. – Valami vírus kapott el, remélem nem a zika. Már három hete szenvedek vele, de ma kivizsgáltatom magam, nehogy nagyobb baj legyen – folytatta.

– Sikerült kipihenni magad?

– Tökéletesen. Már várom a szezonkezdést.

– Hogyan sikerült feldolgozni az olimpián történteket? Önmarcangolós típus vagy, vagy olyan, aki elengedi a történteket, és megérti, hogy ilyen fiatal sportolónak nem feltétlenül az első olimpiáján kell érmet szereznie?

– Inkább az előbbi. Ahogy hazajöttem, rögtön elköltöztem a Balatonra három hétre, hogy kicsit marcangoljam magam, meg azért is, hogy kiürítsem a fejem. Sikerült is, mert nehéz versenyidőszakon vagyok túl, és ott minden körülmény adott volt a kikapcsolódáshoz.

– Akkor már nem téma a Benitez elleni asszó a 32 között, melyben 14-7-ról jött vissza a venezuelai?

– Azért az túlzás, de már sokkal kevesebbet agyalok rajta, mint pár hete. Ráadásul kezdődik a felkészülés. Elutazunk a szokásos ausztriai edzőtáborba, aztán kezdődik az iskola is, tehát az a sok minden, ami a következőkben történik velem, könnyebben kiüríti a fejemből a múltat.

– A család, a barátok miként fogadtak az olimpia után?

– Mindenki bíztat, mellettem állnak, és ez nagyon jólesik. Szüksége van néha a sportolónak némi külső energiára, ami felőlük jön.

– Irány Tokió?

– Ennyire még nem tekintek előre. Várom a fizikai felkészülés kezdetét, és lesz néhány szabályváltozás a sportágunkban így először ezekhez kell hozzászokni. Például a jövőben másként áll fel egymáshoz képest a két vívó, illetve növekszik a lezárási idő, tehát később gyulladhat ki a lámpa. (Eddig az volt a szabály, hogy az elöl lévő láb legyen a vonalnál, mostantól a hátul lévő lábnak kell a vonal előtt elhelyezkednie. Az új rendszer decemberig biztosan marad, utána szavazással döntenek, hogy megtartsák, vagy elvessék. A szerk.) Ezekbe bele kell rázódni, ehhez pedig idő kell, ezért elindulok már az első válogatón, hogy kiderüljön, mennyire változtatja meg az új rendszer a sportágat. Most, Ramsauban átbeszéljük az edzőmmel, hogy miként alakuljon az ősz, mely versenyeken vegyek részt. Egyszóval hosszabb távra még nem tervezek, először inkább élvezni szeretném a vívást, aztán majd kialakul.

Ezt olvastad már?