Atlétika
Moravcsik Angéla

Nem a mi napunk volt

Publikálva: 2020.01.09 Frissítve: 2020.01.12 Kosárlabda női

Nem tudtuk megnehezíteni a BKG dolgát.

Női amatőr NB I piros csoport, 11. forduló
BKG PRIMA Akadémia–MTK Budapest 81-35 (26-14, 18-4, 18-6, 19-11)

Női kosárlabdacsapatunk nehéz feladatot kapott az év első mérkőzésén, ugyanis a listavezető BKG PRIMA Akadémia otthonába látogattunk. A hazaiak hamar magukhoz ragadták az irányítást, és gyorsan 15-2-re megléptek.

Ezt követően némileg felébredtünk, és ugyan a ponttermelés beindult, nem igazán tudtunk közelebb férkőzni. Az első negyed végén 26-14-re vezetett a BKG, a félidő végére pedig már 44-18 volt az állás.

A második játékrészben sem tudtunk nagyobb fokozatba kapcsolni, nem sikerült tartani a vendéglátókat, és támadásban is akadozott a gépezet. Végül az összes negyedet hozta a bajnokesélyes, így 81-35-ös vereséget szenvedtünk.

A következő fordulóban is nagy kihívás vár ránk, hiszen a 3. helyen álló Ajka együttesét fogadjuk.

Nagy Dóra: – Ugyan készültünk a két ünnep között, fiatal, tapasztalatlan csapatunk számára nagyon nehéz feladat volt ez a találkozó. Sajnos nem tudtunk megfelelően felpörögni erre a meccsre mentálisan, az Ajka elleni összecsapásra vissza kell szereznünk azt a lendületet, ami a tavalyi év végén jellemzett minket.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!