Atlétika
Szentgyörgyi Zita

Négy pont a rivális ellen

Publikálva: 2020.03.31 Frissítve: 2020.03.31 eSport

Magabiztos győzelem után ikszeltünk a Trollfocival.

Március 29-én, vasárnap folytatódott a bajnokság, a HPCL, melyben csapatunk a TrollFoci-Hálószaggató Esport ellen lépett pályára. Ellenfelünk hosszú labdákra, beadásokra alapuló játékstílusa miatt többen is karaktert változtattak a mérkőzésre, és ez bevált.

MTK Budapest eSport–TrollFoci-Hálószaggató Esport 2-0
MTK Budapesr eSport: Bíró – Mihály, Fehér, Tóth– Balásfalvi, Nyári, Cserna, Majorosi, Jakab – Vajai, Kaszab.
Gólszerző: Vajai, Balásfalvi

Az első mérkőzésen hasonló jelenet játszódott le, mint az előző fordulóban, a Puskás Esport ellen. Középpályán visszatámadunk – eladott labda után –, Vajai Attila kapott remek indítást, majd a támadót buktatták. A védő ismét piros lapot, mi pedig büntetőt kaptunk. Vajai higgadtan értékesítette a tizenegyest, pedig a TrollFoci kapusa jó irányba vetődött. A lövés viszont volt olyan pontos és erős volt, hogy ne legyen esély kivédeni. (1-0)

Majorosi Krisz és Balásfalvi Zoli kettőse hozta össze a második gólt. Kaszab Patrik ugratta ki Majorosit a jobb szélen, aki már az alapvonalnál járt, amikor becenterezte a labdát, Balásfalvi remekül érkezett, és a rövid sarokra helyezte lövését. Így gyorsan kétgólos előnybe kerültünk. (2-0)

A félidő végén Fehér Bálintnak volt jó fejese, melyet Szín hárított. Igaz, túl messziről érkezett a labda ahhoz, hogy védhetetlen legyen.

Az emberhátrányban lévő TrollFoci nem adta fel, és a második félidőt kapufával kezdte. Ez volt az első – és mint utólag kiderült utolsó – próbálkozásuk a találkozón. Csapatunk sem próbálkozott többször, inkább a labda birtoklására ügyelt, illetve a kapott gól elkerülésére, mindkettőre sikeresen.

TrollFoci-Hálószaggató Esport–MTK Budapest eSport 1:1
MTK Budapest esport: Bíró – Mihály, Fehér, Vári – Balásfalvi, Nyári, Cserna, Majorosi, Jakab – Vajai, Kaszab. Gólszerző: Majorosi

Az első meccs eseménytelen második félideje után fel kellett pörögnünk ugyanarra a fordulatszámra, amin az első két gólnál voltunk. Erre képtelenek voltunk, ráadásul villámgyors ellentámadás után gólt kaptunk. 

Ellenfelünk játékosai remekül futottak el a szélen. Barna még labdát is tudott szerezni, de a felszabadítás pillanatában okosan támasztotta ki a csatár, ami így csak Csernához jutott, akitől el tudták venni a játékszert. Az eltolódott védelem közötti résben várt Humenszky, aki megtalálta az utat a hálónkba. (0-1)

A félidő végén,már a hosszabbítás lejártakor engedte a játékvezető a kontrát, amire senki sem számított. Humenszky ismét ziccerben mehetett, de Bíró kiváló védésével életben tartotta csapatunk reményeit. 

A 60. percben Nyári és Vajai szép összejátszása után Majorosi Krisz egyedül érkezett, és a hálóba tudta juttatni a labdát. (1-1) Ez a megmozdulása egy pontot ért, ami sokat számíthat még a végelszámolásban.

Folytatás április 5-én, vasárnap, a DVSC Esport ellen.

Csapatunk támogatója:

Négy pont a rivális ellen

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!