Atlétika
Szabó Beatrix
MTK legendárium | 244. rész
Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. 26. rész.
Szekrényessy Kálmán katonai karrierjében döntő fordulatot hozott az 1873-as esztendő, amikor a kiváló lovastisztet legjobb meggyőződése ellenére (felettesei önkénye folytán) leparancsolták a lóról, azaz áthelyezték a Budapest háziezredeként számontartott 32. gyalogezredhez.
Az erről szóló rendelet május 1-jén kelt, tényleges áthelyezésére pedig november első napján került sor. Nem a patinás ezreddel adódott probléma (róla kapta nevét a budapesti 32-esek tere), sokkal inkább az eljárás igazságtalansága, a több esztendeje tartó hátratétel zavarta az önérzetes dzsidás hadnagyot. Felettesei tudatosan akadályozták meg előléptetését, szakmai fejlődését.
Makacs elvei mentén – miként korábban Széchenyi – ő is búcsút vett a hadseregtől:
„Szekrényessy Kálmán [ezért] hagyta el a tényleges [osztrák] katonai szolgálatot.”
Egész pontosan 1874 februárjában a merev osztrák vezetésű közös hadseregtől köszönt le, s kezdte meg nem mindennapi tiszti működését. Egy írásában nyilvánvalóvá tette a lovasság iránti (jogos) ragaszkodását, hisz ezen a területen már bizonyított: „A méltán híres gravelotti és mars-la-touri lovassági rohamok 1870-ben nem gyalogság ellen történtek, hanem francia és porosz lovasság egymás ellen intézett rohamai voltak.”
Az osztrák-magyar hadseregből való kilépést annál is inkább megtehette, hisz éppen ekkor telt le (1866-ban) nyolc esztendőre aláírt „fővesztés terhe mellett” kikötött, azaz megszakíthatatlan elkötelezettsége Ferenc József hadseregéhez.
Legkésőbb1874 nyarán Spanyolországban találjuk, ahol újra heves harcok formájában újult ki a karlista polgárháború. A karlista mozgalom voltaképpen egy trónutódlási kérdésnek tűnő európai szintű morális és politikai válságmegnyilvánulás volt, melyben a hagyományos értékek, mint a kereszténység és királyhűség állt szemben a hagyományos értékeket tagadó liberalizmussal és keresztény ellenes szabadkőművességgel.
A karlista kifejezés a trónutódlás harcába bocsátkozó, időrendben egymást követő Károlyok (Don Carlos-ok) nevére utal, azok híveit jelölve.
A harc kezdetét a VII. Ferdinánd utáni trónutódlás kérdése indította, ki öccsét Don Carlost jelölte meg utódául, mígnem negyedik házasságából meg nem született leánygyermeke. Ezt követően az eldöntendő kérdés: a kis Izabella vagy nagybátyja Don Carlos örökli a trónt, ki V. Károly néven lépett fel trónigényével és 1833-45 között küzdött sikertelenül a hatalomért. Ezt az elszántságot fia vitte tovább, ki VI. Károly néven lépett fel hatalmi igénnyel, és harcolt 1845-től 1861-ig. Őt unokaöccse, a Szekrényessy Kálmán által támogatott, magát VII. Károlynak címző Don Carlos követte, ki 1868-1909 között vezette karlistáit látszólag a hatalomért, de leginkább a keresztény konzervatív értékek védelméért. Az 1874-es hadjárat végső fázisában kapcsolódott be Szekrényessy a küzdelmekbe, csatlakozva a karlisták táborához. Nem hagyta nyugodni az igazság iránti elkötelezettsége, kardot kötött az oldalára és sietett Európa újabb veszélyzónájába.
Míg az átlag európai polgárnak kávéházi örömöket okozott a küszöbön álló újabb háború, addig a Szekrényessy-féle elszánt férfiaknak újabb, igazságos ügy győzelmi esélyét jelentette, akár élete árán is: „Ha az egész kerek világon béke uralkodik, Spanyolország gondoskodik róla, hogy a haditudósításokban gyönyörködő olvasóközönség vágya beteljék.”
Szekrényessy harca idején a rövid életű spanyol köztársaság harcolt a VII. Károly trónigényét támogató királypárti karlistákkal szemben:
„A francia kommünre emlékeztető szociális jellegű forradalmi kitörés után Spanyolország hónapokra Serrano tábornagy köztársasági diktatúrája alá került.”
Bismarck hallatlan megosztó politikájának köszönhetően – Andrássyt is bevonva – sikerült elérni, hogy mind Ferenc József, mind pedig a porosz király elismerje a spanyol köztársaságot. 1874-ben a karlisták központja Biscaya tartomány volt. A további harcok szempontjából létfontosságúnak tűnt a tartományi székhely, Bilbaó elfoglalása. E baszk város a Nervion folyó völgyében fekszik, és Spanyolország egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi helyeként vált ismertté. A város sikeres elfoglalásának kulcsa Portugaleten városka bevétele lett, hisz főként e helyről gyengíthették az angolok a karlistákat. Bilbaó körülzárása 1874. január 5-én történt meg, 22-én pedig már Szekrényessyék kezén volt Portugaleten, mely jó reményekkel kecsegtetett a folytatásra nézve.
Szekrényessy Kálmán versében így emlékezik a bilbaói ostromra:
„Ős Bilbaó vaszkoknak vára – erődeidnek sáncfokán,
Spanyol vér folyt testvéri harcban – e háború legvégső szakán.
Eszembe juttok, mint emlék.”
Párizs 1870-es ostromához hasonlóan Szekrényessy Kálmán itt is több hónapig tartó veszélynek tette ki az életét. Azonban a nemzetközi támogatás és diktatúra mozgósító ereje megtette hatását, ugyanis négy hónapnyi küzdelmet követően maga alá gyűrte a királypártiakat.
„A köztársasági hadsereg főparancsnoka, Concha tábornagy, kinek döntő része volt Bilbao fölmentésében. A Serrano hercege jelenlétében, de főleg Concha tábornagy által intézett hadműködés első sikere ápril végén Portugalete kiürítése volt.
Midőn az ostromlott Bilbaó lakossága ennek hírét vette, újból éledt reménye, hogy a fölszabadító sereg közel fog férhetni, s valóban csakhamar összeszedték a karlisták sátorfájukat.”
A hazai közvélemény zöme – a liberális tónusú sajtónak köszönhetően – karlista ellenes érzelmekkel bírt. A jelentős hadi esemény oly élénken foglalkoztatta a nagyközönséget, hogy még (kétes minőségű) látványos elemekkel tarkított színi előadás is készült belőle:
„A Budai Színkörben egy harczias látványosságot adnak: »A karlisták forradalma Spanyolországban« cím alatt, mely a hírlapokból ismert eseményekből (Bilbaó ostroma, Concha tábornok eleste stb.) van összeszerkesztve nem valami ügyesen, de a sok tábori kép, csata, fegyverropogás és görögtűz eddig még elég hatásosnak bizonyult..”
Az MTK-alapító Szekrényessy tehát ezt az életveszélyes kalandot is sikeresen túlélte, és ezáltal újabb lépést tett leendő sportsikerei és a magyar sportdemokrácia megteremtése felé…
