MTK legendárium | 202. rész

Az MTK aranylánca”. (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny). 15. rész. Opata Zoltán (1900-1982). „Megmondtam őszintén…”

Opata Zolit hamar megtalálta a feladat. Edző lett és nem is akármilyen…

Bohém életstílusát hamar feladta, és következetes, sőt mondhatni kérlelhetetlen tréner vált belőle. Éppen ez volt sikerének egyik kulcsa. Az egykori kis szemfüles center nem csupán a pályán látott, de edzőként is hamar felismerte a legfőbb csapásirányokat, és kész cselekvési tervekkel állt elő. Ebből persze számtalan konfliktusa származott. Sokat ütközött a magyar futball érdekében és csatáit (ha nem is mindig elsőre) de rendszerint megnyerte. Sajtóban tett kendőzetlen szakmai nyilatkozatai pedig sokszor pengeéles helyzetképet festettek az MTK-ról vagy az összmagyar futballról…

– A mai középiskolásokat kézilabdára szoktatják. Bár az is lehet, hogy a diákok azért távolodnak el a futballtól, mert érzik, hogy ami folyik a magyar futballpályákon: még mindig nem az igazi, mai labdarúgás. De hát nem lehet semmit elérni a mai első arcvonalbeli játékosokkal, mert náluk már rossz az alap. Az MTK-nak az a legnagyobb baja (1939-ben), hogy ott már alig egy-két igazi futballista játszik. Akármilyen igazi labdaművész Cseh László, én nem tartom igazi futballistának. És én például sohasem vállalnám olyan csapat edzőségét, ahol rossz szellemiségű játékosokat muszáj szerepeltetni.

– A magyar edző sohasem érhet el a saját hazájában olyan eredményeket, mint külföldön – mondja Opata. Ezt megmondtam edzőtársaimnak is, és megmondtam nekik őszintén azt is, hogy hiába tiltakoznak a szaksajtó vádjai ellen. Jobban tennék, ha őszintén feltárnák a helyzetet, ha az nem is dicsőséges rájuk nézve. A magyar edző itthon nem rendelkezhet korlátlanul a játékosokkal, sőt nagyrész ő függ tőlük. Mert a játékosoknak több pártfogójuk van az egyesületi vezetők között, mint az edzőnek. Az edző rendszerint nem állíthatja össze a csapatot a saját legjobb meggyőződése szerint, nem fegyelmezheti a játékosokat, nem viheti át a gyakorlatba az elgondolásait. Mindezt pedig azért nem teheti meg, mert, mind a vezetők, mind a játékosok maguk is „gondolnak valamit” minderről és igyekeznek saját akaratukat keresztül vinni az edző akarata ellenére. Opata Zoltán mindjárt példával is szolgál.

– Barna Sándor hazajött Londonból, és elmondta, hogy minden játékosnevelő módszer közül, amelyet valaha látott, az angol a legtökéletesebb. Ebben igaza is volt, ezt én is tapasztaltam, amikor a párizsi Racing Clubban játszottam, és angliai vendégszereplésünk alkalmával közelebbről láttam az angolokat munka közben. Csakhogy azt is tudtam, hogyan élnek az angol futballisták, hogyan nevelik őket az élcsapatok számára. Ezért megkérdeztem Bányai Lajost, a Phöbus edzőjét, hogy véleménye szerint a rendelkezésére álló játékosok alkalmasak-e a kísérletre.

Bányai őszintén megmondta, hogy a csapat nagyobb része nem alkalmas arra, hogy a klub elnökének – egyébként igen helyes elgondolását – végrehajtsa.

– Hát akkor Pepi bácsi, miért nem mondod az elnöködnek, hogy nagyon szép minden, amit ő elgondol, de te ezekkel a játékosokkal nem tudod megvalósítani az elgondolásait. Ezt mondtam neki – folytatta Opata, ő pedig ezt felelte: – Én nem mondok semmit, megteszem, amit megtehetek. Nem vitatkoztam Bányaival, amint másokkal sem vitatkozom már, ha ilyesmire fordul a szó. Az emberek ragaszkodnak a kenyerükhöz. Jobban, mint a meggyőződésükhöz…

Ezt olvastad már?