MTK legendárium | 172. rész

„Az MTK aranylánca”. (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jenny). 22. rész. Orth György (1901-1962). „A nemzeti együttes szolgálatában”.

Orth Gyuri sokak szerint minden idők legtehetségesebb magyar labdarúgója volt. A szakirodalom szerint harminckét, más helyütt harmincegy alkalommal viselte a magyar nemzeti mezt. Ezzel szemben Orth egy 1954-es interjúban egészen másként nyilatkozott:

„– Hányszor volt Ön magyar válogatott? – Negyvenhétszer.”  A cikk alcíme is erre utalt: „47-szer a magyar válogatottban” Amíg ezt a kérdést eldönti az utókor (bár élünk a gyanúperrel, hogy Orth téved), addig is érdemes felidézni válogatott tevékenységének néhány eseményét.

1924-ben már huszonöt válogatottságon volt túl, amikor a sajtó így ünnepelte: „Orth György vasárnap huszonhatodszor ölti magára a válogatott dresszt.

Úgy vélem felesleges méltatást írni Orthról, hiszen tudása az első jubileum napján abban a káprázatos fényben csillog, amely már akkor magával ragadta a tribünök tömegeit, amikor először jelent meg a nagypályán és így minden dicsérő kritikánál szebben beszélt róla az ő játéka.

Ha mégis megkíséreljük, hogy a közönség szeretetének és a kritika megbecsülésének szavaiból ünnepi bokrétával köszöntsük ez alkalommal, úgy ez nem is annyira a játékosnak szól, hanem Orth Györgynek a kedves jó cimborának a derék férfiúnak, az értékes kvalitásokkal megáldott embernek.

Még azok is, akik csak messziről gyönyörködhetnek nemes játékművészetében, de személyesen nem ismerik, kell, hogy megérezzék, hogy az, aki annyi ésszel és intelligenciával, olyan felsőbb tudással irányítja, nemcsak a labdát, hanem a játékot, több, mint egy istenáldotta futballista zseni.

A lábak csodálatos technikai képességén túl lehetetlen meg nem látni a művészileg emelkedő elhivatottság ragyogó jeleit, amelyek nemes értékké ötvözik Orth György labdarúgójátékát. Nem futballista, hanem makrancos, dacos hangulatokat uraló művész, akinek lelke néha messze száll mindattól, ami a gyepen történik. Elábrándozik valami kedves gondolaton és az édes álmodozás lenyűgöző varázsából akkor ébred a valóságra, ha a látszólagos tétlenségen bosszankodó közönség erélyes: Orth! Orth! kiáltásokkal buzdítja akcióra. Ilyenkor olybá tűnik, hogy lelke mérföldekre van a pályától, valahol az álmodozások kéklő messzeségében.

„Orth György ma huszonötéves és ugyanannyiszor állította nagy képességeit a magyar nemzeti együttes szolgálatába. Legtöbbször örökös hálát érdemlő bámulatos sikerrel, néha azonban bizony nem övezte babér a játékáért. De, annyi van még előtte, egy ragyogó teljesítményekben bizonyára gazdag élet, hogy az az érzésünk, most jön még csak a java.

Nemcsak, mint futballista, de, mint ember is a legintelligensebbek közé tartozik, aki tud nagyon-nagyon komoly lenni, nyelveket tanul és üzleteket köt…

A délceg, az élet komoly feladataival sikerrel birkózó ember nem vesztette el jókedvét és majdnem gyerekes pajzánságát. Szívből tud nevetni, nevettetni pedig olyan jól, mint kevesen. A derű, a kedély aranyszálai szővik át életét. Ha jó kedve támad, csipked és ugrat, ilyenkor kifogyhatatlan a szellemes ötletekben és ő derül a legjobban, ha egy sikerült viccel csiklandozzák a veséjét…”

Ezt olvastad már?