Atlétika
Jankovics Dániel
Minden év hoz kiemelkedő eseményeket, eredményeket az MTK Budapest olimpiai hetedik helyezett sízőnője számára. 2013-ban kötött házasságot az MTK Budapesttel. 2014-ben az olimpiai siker született meg Szocsiban, 2015-ben a Világkupa dobogós helyezés St. Moritzban volt a legkiugróbb siker.
A világbajnokságon már fájós térddel versenyzett. Kanadában a lesiklást így is tizedikként zárta, részt vehetett a világkupadöntőn is. Szezon végén térműtét várt rá. Kedélye nem hagyta el a sok kínlódással járó rehabilitációs időszak alatt sem. Közösségi oldalán kértünk, szóljon pár szót magáról, egyre népesebb szurkolótábora számára.
– Jól vagyok. Jelenleg még gyógytornára járok, de már megkezdtem a rehabilitációs edzést a térdemre. – válaszolta Edit. – Ez azt jelenti, hogy már erősítem is a lábaimat. Május végéig még pihenés és rehabilitáció a program. Majd kezdődik a kemény, kondicionális felkészülés. Még nem tudjuk pontosan, mikor megyünk újra sízni, valószínűleg júniusban.
Jó egészséget, Edit! Ígérjük, a kánikulában is beszámolunk róla, hogy mi történik veled!