Atlétika
Jankovics Dániel

Megjött a csapat (GALÉRIA)

Publikálva: 2016.07.22 Frissítve: 2016.07.22 Labdarúgás

Délelőtt még Bakuban edzett, este hazaérkezett Teodoru Vaszilisz együttese.

Korai kelés után, még az Európa-liga mérkőzést követő napon is edzést vezényelt fiainak Teodoru Vaszilisz, vezetőedző. A csapat a 2014-es Ifjúsági Olimpiai Játékok és a 2015-ös Európa Játékok helyszínén, a bakui olimpiai központban gyakorolt, hogy a hétvégi, Gyirmót elleni mérkőzésig ne maradjon ki edzés.

Ezt követően a küldöttség repülőre szállt, és a késő délutáni órkban megérkezett Budapestre.

A szakvezetés bízik benne, hogy a Budapesten maradt, az Európa-liga visszavágót kihagyó sérültek – Gera Dániel (rándulás) és Jakab Dávid (bevérzés) – a vasárnapi gyirmóti mérkőzésig felépülnek.

Az összeállítás tekintetében amúgy sincs könnyű dolga a szakvezetőnek, mert Torghelle Sándor eltiltása, és Darko Nikacs bakui sérülése miatt – le is kellett cserélni – csatárok tekintetében nem állunk túl jól.

A későbbiekben fény lehet az alagút végén, hogy lábtörése után Ramos megkezdte a rehabilitációs munkát, de öt hétre minimum szüksége van ahhoz, hogy utolérje önmagát.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!