Atlétika
Szabó Beatrix

Magyar Kupán innen, AEON-kupán túl

Publikálva: 2017.10.07 Frissítve: 2017.10.07 Ritmikus gimnasztika

Lauber Zsófia értékelte a klubvilágbajnokságot.

Ritmikus gimnasztika szakosztályunk vezetőjével, a tornászainkat – nemzetközi bíróként – Japánba kísérő Lauber Zsófiával értékeltük a tokiói versenyt.

– Néhány napja tértetek haza Tokióból, ahol nagyon jól szerepeltetek. Számítottál erre az eredményre?

– Nagyon jól sikerült a verseny, 23 csapat közül sikerült elérnünk a 7. helyezést. Az első nap sok hibával dolgoztak a lányok, a második versenynapra viszont sikerült korrigálni és fejben kicsit összeszedettebben kiállni a szőnyegre. Nyilván ehhez az is hozzátartozik, hogy a hétórás időeltolódással is meg kellett küzdeni. A csapatversenyben 7. helyen végeztünk, ám előttünk az a Luxemburg végzet, mely a verseny idejére Oroszországból igazolt tornászokat, így tudtak megelőzni bennünket.

– Hogyan teljesítettek a sportolóink?

– Elégedett vagyok a lányokkal. Kis Alexandra a világbajnokság után kifejezetten jól szerepelt, apróbb pontatlanságai voltak, remek gyakorlatokat mutatott be, ez fontos volt mindannyiunknak, de legfőképpen az ő szempontjából, hogy a lelke meg tudjon nyugodni. Juhász Anna utolsó juniorversenyén szerepelt, picivel többet vártunk tőle, de mellette szól, hogy a junior együttes kéziszer válogatottal dolgozott az ezt megelőző egy évben, nyilván kevés ideje volt átállni, hogy az egyéni tornáját megfelelően tudja igazgatni. Pigniczki Fanni pedig a maga higgadt módján tudta hozni az eredményeit.

– Említetted az időeltolódást, erre  készültetek, hiszen már jóval a verseny előtt, itt Budapesten is hajnali 5-fél 6 volt, az edzések kezdési időpontja.

– Próbáljuk szoktatni a lányokkal az adott versenyszituációt, és modellezni minden esemény előtt azt, ami várhat ránk. Nyilván ennek része az is, hogy az időeltolódásra már itthon próbáltunk átállni. Minden évben így készülünk Japánra, nem először jártunk ezen a versenyen. Segítette a lányokat, de az is hozzátartozik, hogy hosszú az út is Tokióig. A pódiumedzésen érezhető volt, hogy előtte 16 órát repültünk, de összességében mindent megpróbálunk biztosítani a sportolóinknak, hogy minél sikeresebben tudjanak szerepelni az adott versenyen.

– Következő megmérettetés?

– Magyar Kupa hétvégéink következnek, most utánpótlás-korosztályban jövő hét végén pedig a felnőtteknek, arra készülünk gőzerővel.

AEON Cup - egyéni összetett eredmények:

Junior: Juhász Anna 7. hely

Senior: Kis Alexandra 6. hely, Pigniczki Fanni 7.hely

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!