Atlétika
Nagy Marcell

Kosárlabda: győzött, és bejutott a rájátszásba a TFSE-MTK Budapest (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.03.12 Frissítve: 2022.03.12 Kosárlabda női

Élvonalbeli csapatunk – sorsdöntő mérkőzésen – 79-67-re legyőzte az ELTE BEAC Újbudát a Városmajorban.

A női NB I/A-csoport alapszakaszának zárófordulójában a tabellán kilencedik TFSE-MTK Budapest az utolsó, nyolcadik rájátszást érő helyen álló ELTE BEAC Újbudával csapott össze a Városmajorban. A felek egymás elleni első meccsét decemberben a BEAC nyerte 79-69-re a Gabányi László sportcsarnokban, így ezúttal csapatunknak több mint tíz ponttal kellett győznie a play-off kivívásához.

A sorsdöntő találkozó első perceiben fej-fej mellett haladtak az együttesek, a nyitónegyed derekán Király Andrea triplájával először vezettek a mieink (9-6). Ezután Dúl Panka és Németh Alma is betalált részünkről, azonban jobban elhúzni nem sikerült, a vendégek tartották a három-négy pontos különbséget (13-9). Majd Király újabb hármasával és Dúl közelijével minimálisan elléptek a kék-fehérek (18-12), ám erre reagált a BEAC is, és az első tíz perc végére 21-19-re felzárkóztak.

Sajnos ellenfelünk jó szériája a rövid szünetet követően is kitartott, így a második szakasz harmadik percében kiegyenlítettek (23-23). Ekkor Magyar Bianka tanítványai ismét átvették a kezdeményezést: Jatavia Tapley, Király Andrea és Dúl Panka kosarai után 30-24-re álltak jobban a lányok. A következő percekben – Németh Alma és Theodoreán Alexandra pontjai révén – sikerült stabilizálni a különbséget, és a TFSE-MTK hatpontos előnyből várhatta a második félidőt (37-31).

A fordulást követően is fennmaradt ez a differencia, ebben az időszakban Pavel és Jenkins jeleskedett a pontokban (45-38). Ezt követően a BEAC megint feljött három pontra (45-42), majd Király hárompontosával és Tapley büntetőivel újra megnőtt a vezetésünk (50-42), de az áhított tízpontos különbség fölé ezúttal sem sikerült elérni. Theodoreán remek kinti dobása után 57-49-nél rajtolt a negyedik negyed.

Németh Alma duplája nyitotta a végjátékot (59-49), viszont a kétszámjegyű előny csak átmeneti volt, a BEAC játékosai villámgyorsan, egyetlen támadásnyi különbségre faragták le a hátrányukat (59-56). A TFSE-MTK gólcsendjét Németh közeli kettese törte meg, sőt ezután magasemberünk pillanatai következtek: Alma a vonalról is betalált, valamint a gyűrű környékén is parádézott (69-61). Dúl Panka sikeres távoli dobása pedig időkérésre kényszerítette riválisunk vezetőedzőjét, Balogh Juditot, miután először tíz pont fölé nőtt a különbség (72-61), amely már a mieink rájátszásba jutását eredményezte volna.

Az időkérés után Chanise Jenkins kosarával már 13 ponttal álltak jobban a lányok, ezután – egy perccel a vége előtt – amerikai irányítónk hármasával már 77-63-as állás szerepelt az eredményjelzőn. A BEAC mindent megpróbált a legvégén, de Magyar Bianka csapata megőrizte a szükséges különbséget, és 79-67-re diadalmaskodott. Ezzel a sikerrel a TFSE-MTK bejutott a rájátszásba.

Női NB I/A-csoport, alapszakasz, 22. forduló
TFSE-MTK Budapest–ELTE BEAC Újbuda 79-67 (21-19, 16-12, 20-18, 22-18)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!