Atlétika
Jankovics Dániel

Kosárlabda: győzelemmel nyitotta az új szezont az MTK-TFSE (GALÉRIA)

Publikálva: 2021.10.04 Frissítve: 2021.10.04 Kosárlabda női

Klubunk második számú női kosárlabdacsapata szoros meccsen 59–54-re verte hazai pályán a MAFC gárdáját.

Miután az Atomerőmű KSC Szekszárd II elleni, első fordulós mérkőzést novemberben játsszák le, így a második körrel kezdődött a női amatőr NB I. piros csoportja az MTK-TFSE csapata számára; klubunk játékosai a MAFC gárdáját fogadták vasárnap este. A Patai Benjámin által vezetett alakulat szoros meccset játszott: az első három negyedet egyaránt sikerült megnyernie, az utolsó játékrészre azonban továbbra sem dőlt el semmi, hiszen a különbség mindössze hét pont volt a hazaiak javára. Érezte ezt a MAFC is, amely mindent megtett a fordításért, hátrányából azonban mindössze két pontot tudott faragni a lefújásig, így alakult ki az 59-54-es végeredmény.

A győzelemben óriási szerepe volt klubunk ifjú tehetségének, a mindössze 17 esztendős Baa Dominikának. Az alacsonybedobó kiváló mérkőzést játszott, a mezőny messze legeredményesebb tagja volt a 23 szerzett pontjával, ami mellé hat lepattanót is lehúzott. Az MTK-TFSE a következő fordulóban a Csata Diáksport Egyesület ellen lép pályára október 10-én.

Női amatőr NB I. Piros Csoport, 2. forduló:
MTK-TFSE–MAFC 59–54 (14–13, 18–14, 14–12, 13–15)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!