Taekwondo
Salim Omar
Tóth Gáborral beszélgettünk a Budaörs elleni összecsapás előtt.
– A Budaörs kilenc ponttal van lemaradva mögöttünk, a Balatonfüreddel és a Gödöllővel küzd az első négybe kerülésért. Mennyire foglalkoztat, hogy az aktuális ellenfél milyen helyzetből várja az adott meccset?
– Az ellenfelek taktikai feltérképezését leszámítva nem szoktunk sokat foglalkozni velük. Sokkal fontosabb, hogy mi tudjuk a dolgunkat az adott mérkőzésen. Ahogy korábban is említettem, a jelen helyzetünkben nem is az a legfontosabb, hogy milyen könnyű vagy nehéz meccs vár ránk, hanem hogy az előzetesen megbeszélt részfeladatokat ki, hogyan tudja végrehajtani. Ha ezek jól sikerülnek, az eredménnyel sem lesz gond. Így léptünk pályára a Gödöllő ellen is, és működött.
– Milyen feladatokra kell gondolni?
– Elsősorban arra törekszem, hogy kimozdítsam a lányokat a komfortzónájukból: legyen szó támadási irányokról, nyitásfogadási alakzatokról, bármiről. Látom az előrelépési lehetőségeket a játékunkban, ezekre fordítunk most nagy figyelmet. Az a cél, hogy a rájátszásban magabiztosabb csapatjátékot tudjunk produkálni.
– Akkor ha jól értem a taktikai sokoldalúság elérése a cél?
– Abszolút. A játék minden elemében.
– Mennyire vevők erre a lányok? Nehéz őket kimozdítani a komforzónájukból?
– A legkisebb változás is sok nehézséggel járthat, mi pedig számos téren előre szeretnénk lépni. Továbbra is azt gondolom, hogy a mi csapatunk fizikumához a gyors és kombinatív játék passzol, ehhez pedig sokszínű támadásbefejezések, nyitások, centertámadások kellenek.
2019. január 26. 17:00 Budaörsi DSE–MTK Budapest (NB I Liga, 16. forduló); Aramis SE Sportcsarnok (2040 Budaörs, Szabadság út 162.)
Röplabda: a Magyar Kupa visszavágóján is vereséget szenvedtünk a Budaörstől (GALÉRIA)
Röplabda: topon volt a heti edzésmunka, amit kamatoztatnának Bánki Borkáék az UTE U21 ellen (VIDEÓ)
Röplabda: megvannak az alapszakasz hazai mérkőzéseinek időpontjai
Röplabda: Tátrai Nikolett és Bartolák Aliz csapatai sem pihentek még hétvégén