Atlétika
Nemes Rita

Kiizzadt siker (GALÉRIA)

Publikálva: 2015.11.13 Frissítve: 2015.11.14 Röplabda

A női röplabda NB I hatodik fordulójában az 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem látogatott a Városmajorba. Bár az MTK Budapest ezúttal nem játszott olyan látványosan, mint eddigi meccsein, mégis magabiztosan, 3-0-ra verte ellenfelét.

MTK Budapest – 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem 3-0 (– 22, – 18, – 19)
MTK Budapest: Kmezics, Szűcs K., Papp O., Török K., Hackl, Lutter Csere: Nagy F. (liberó), Cicic, Ludmán Vezetőedző: Hollósy László
Kaposvár: Rák, Jenei, Szívós, Csitári (liberó), Horváth A., Szombathelyi Csere: Jezerniczki, Pedranzini Vezetőedző: Mészáros Péter

A negyedik helyen álló MTK Budapest, a hetedik helyezett Kaposvárt fogadta péntek délután a Városmajorban. Bár a papírforma hazai sikert jósolt, Józsa Zsuzsanna – betegség miatti – távolmaradása  nem sok jót ígért a kék-fehéreknek. 

Az első játszma kiegyenlített játékot hozott, fej-fej mellett gyűjtögették a pontokat a csapatok. Nagyjából a szett felénél végül meg tudtak lépni ellenfelüktől a fővárosiak, egy-két pont választotta el őket a lezárástól, ám ekkor leblokkoltak, és a kaposváriak fel tudtak zárkózni. Hiába azonban a nagy hajrá, ha reméltnél kicsit nehezebben is, de Hollósy László lányai megnyerték az első játszmát (25-22). 

A fordulást követően sajnos ott folytatódott a játék, ahol korábban abbamaradt. Továbbra is sok helyezkedési hiba és pontatlanság jellemezte a csapatok játékát, egyik együttes sem tudott ellenfele fölé kerekedni. Ezúttal több fiatal is lehetőséget kapott a bizonyításra, és többnyire éltek a bizalommal: mind Török Kata, mind Papp Orsolya derekasan helytállt. Talán részben ennek is köszönhető, hogy nagy küzdelemben ugyan, de végül a második játszmát is a kék-fehérek nyerték (25-18).

Hiába volt – a születésnapját csütörtökön ünnepelt – Hollósy László minden fohásza, a harmadik szett sem hozott változást a játék képét illetően. A mai meccs nem a szép labdamenetekről szólt, a lányoknak ki kellett izzadniuk ezt a sikert. Mindezzel együtt bizakodásra adhat okot – mivel ez a nagy csapatok ismérve –, hogy a kék-fehérek még rosszul játszva is meg tudták verni ellenfelüket. Nagyot küzdött a Kaposvár, de a harmadik játszmát is elvesztették, és ezzel együtt a mérkőzést is (25-19).
Ezúttal azonban nincs sok idő a pihenésre, mivel szerdán, a második helyezett Vasas Óbuda otthonába látogat az MTK Budapest.

Hollósy László: – A mai mérkőzésen egyedül a győzelemnek örülhetünk. Ha megdicsérem a lányokat, amikor jól játszanak, akkor a kritikát is el kell fogadniuk. Ma kifejezetten gyengén játszottunk. Tudtuk, hogy a Kaposvár kellemetlen ellenfél lesz, mindenesetre fegyelmezettebb játékot vártam volna a csapattól. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!