Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni

Kézilabda: gólzáporos mérkőzésen hoztuk el a két pontot Érdről (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.03.19 Frissítve: 2022.03.19 Kézilabda

A félidei egygólos előnyt további eggyel toldottuk meg a második játékrészben.

Március 19-én 18:00 órakor ‒ a jelenleg nyolcpontos ‒ Érd otthonában léptek pályára kézilabdázóink. A találkozón nem teljes létszámmal szerepeltünk, ugyanis balátlövőnk, Bujdosó-Gerháth Fanni kisebb sérülés miatt nem tudott a csapatunk segítségére lenni ezen a napon.

A párharcot Kekezovity Anna bombája indította, ám a hazaiak is rögtön válaszolni tudtak rá Paróczy Sára révén. Ellenfelünk rögtön a mérkőzés első pillanatától kezdve két játékost cserélt támadásban és védekezésben. 3-1-nél nálunk volt az előny, és a múlt hetihez képest sokkal agresszívabban és motiváltabban kézilabdáztak a mieink. Az életükért küzdő érdiek is rendesen felszívták magukat, 4-3-nál már ők voltak lépéselőnyben.

Paróczy Sárával nem bírt a védelmünk, röpke nyolc perc alatt harmadik gólját lőtte a hazai beállós. Amikor a támadásaink nem az ellenfél kapujában landoltak, akkor nagy bajban voltunk, hiszen Bódi Bernadett másodpercek alatt a mi térfelünkön várta a labdát, és rendre gólra váltotta az indításokat. A 13. percben 9-6-os hátrányban Vida Gergő időt kért. A rövid szusszanást követően is tartott a háromgólos mínusz, támadásban eredményesek voltunk, de ellenfelünk akcióit nem tudtuk megakadályozni.

Győri Barbara védte Bódi Bernadett egyéni megmozdulását, Sallai Nikolett pedig befutásból volt sikeres, így 12-11-nél csupán egygólos differencia volt a két fél között. Horváth Roland érezte, hogy erőre kaptunk, azonnal magához rendelte narancs-fekete tanítványait. Hosszú idő után ismét egált mutatott az eredményjelző, Pál Tamara nyolcadik góljával egyenlítettünk a 23. percben.

Az előző mérkőzésen is kiváló küzdőszellemről tanúbizonyságot tevő Dakos Noémi először volt eredményes ezen a találkozón, amivel a vezetést is átvettük. Az első harminc perc utolsó minutumaiban nem lehetett tudni kinél lesz a félidei előny, végül mi mehettünk szünetre egygólos plusszal.

A második játékrészre fordulva folytatódott a kiélezett küzdelem az együttesek között, nem kezdtünk jól, az érdiek ezt kihasználva újra fórban voltak. A 37. percben már a kétgólos előnyért támadhatott a hazai gárda. Mindkét csapat sokat hibázott, úgy tűnt szűk tíz perccel a második etap kezdete után, hogy ilyen apróságok döntő fontosságúnak fognak bizonyulni a végeredményt illetően.

A 42. percben Pál Tamara találatával kettő góllal léptünk meg, érkezett is a hazai kispad időkérése. A kétgólos fórt tartani tudtuk, még úgy is, hogy emberhátrányban voltunk a 46. percben. A góllövés továbbra is ment mindkét egyletnek, hiszen negyvenhét perc játékot követően már ötven találat született a párharcon. Kijelenthetjük, hogy nem a feszes védelmekről szólt ez az ütközet.

Az utolsó tíz percre érkezve 28-28-as döntetlenre kapaszkodtak vissza a narancs-feketék, a kilátogató szurkolók rendkívül parázs hangulatú végjátéknak nézhettek elébe. Sikerült két góllal újra előnybe kerülnünk, de egyetlen percig sem engedhettünk ki, a hazaiak szorosan a nyomunkban voltak. 31-30-as vezetésnél a 25. percben büntetőt harcoltunk ki, melyet Pál Tamara biztosan értékesített.

Kekezovity Anna igencsak megszórta magát, már a hetedik gólját lőtte az érdiek hálóőrének. Két és fél perccel a lefújás előtt 34-31-nek örülhettünk, amikor Horváth Roland időt kért, hogy utolsó rohamot indítsanak meg ellenünk. Volt izgalomra bőven ok, hiszen egy gólra zárkóztak fel a hazaiak, ám szuper összejátéknak köszönhetően Kekezovity Anna pontot tett a mérkőzés végére, mellyel 35-33-as sikert értünk el.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 18. forduló

2022. március 19. 18:00, Érd, Érd Aréna

Érd‒MTK Budapest 33-35 (16-17)

Játékvezetők: Horváth P., Marton B.

Érd: Kántor ‒ Bódi 6, Vukajlovic 3, Horváth, Kiss, Szabó 4, Fekete 2. Csere: Hadfi (kapus) Kopecz 9 (5), Paróczy 4, Mód 4, Sztankovics 1.

Vezetőedző: Horváth Roland

MTK Budapest: Győri ‒ Juhász 3, Kekezovity 8, Marincsák 4, Szabó 1, Pál 14 (4), Pelczéder 1. Csere: Hlogyik (kapus), Mazák-Németh, Dakos 1, Sallai 1, Koronczai 2.

Vezetőedző: Vida Gergő

Hétméteresek: 5/5, illetve 4/4.

Kiállítások: 8 perc, illetve 8 perc.

Vida Gergő: ‒ Ez a mai nap nem a védelemről szólt egyik csapatnál sem. Az a gárda nyert, amelyik kevesebbet hibázott, szerencsére ezek ma mi voltunk. A támadójátékunk eredményes volt, örülök, hogy harmincöt gólt tudtunk lőni. Nem jó periódusból érkeztünk bele ebbe a párharcba, így boldog vagyok, hogy elhoztuk a két pontot az Érdtől.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!