Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Kézilabda: az Érd ellen játszottunk edzőmérkőzést (GALÉRIA)

Publikálva: 2021.12.21 Frissítve: 2021.12.21 Kézilabda

Vendégsiker született a felkészülési találkozón.

A rövid karácsonyi pihenő előtt női kézilabdacsapatunk utolsó felkészülési mérkőzését játszotta december 21-én 14:00 órakor az Érd ellen. Vida Gergő és tanítványai először szerepeltek edzőmeccsen együtt úgy, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosai már nem voltak velük.

Az összecsapás a spanyolországi világbajnokságról visszatérő beállósunk, Szabó Laura találatával indult. A 4. percben – Fekete Bozsana indításgóljával – 2-2-re egyenlített a vendégegyüttes. Végtelenül gyors támadásbefejezés jellemezte mindkét felet, ám a rohanásból mi kerültünk előnybe, ugyanis a 8. percben Pelczéder Orsolya megszerezte második találatát is, ezzel 6-4-re vezettünk. Horváth Roland időt is kért, hogy elejét vegye a kék-fehér rohamoknak. Ám ez sem segített az érdieken, ugyanis nemhogy felzárkózni nem sikerült, de már háromgólos differencia volt a két csapat között.

Ezután új erőre kapott ellenfelünk és a 14. percben megvolt a lehetőségük az egyenlítésre is, ám a kiharcolt hétméterest Paróczy Sára elhibázta. Vida Gergő ekkor hívta magához sajátjait, a rövid pihenő után szinte teljes sorcsere következett a hazai együttesnél. A narancs-feketék kihasználták a támadásban elkövetett hibáinkat, így a 21. percre sem tudtuk leszakítani őket, 11-11 volt az állás. Olyannyira nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, hogy a 25. percben fordult a kocka, hiszen ekkor már az érdiek voltak háromgólos fórban. A félidő végére sem tudtuk a hátrányunkat csökkenteni, így maradt a háromgólos differencia, 15-18-cal mehettünk pihenőre.

A második játékrészt Pál Tamara bombája indította, ám a vendégek egyből felelni tudtak rá. A 8. percben már csupán egy találattal jártak előttünk az érdiek, és Suba Sára hárítását követően megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre, ám a vendégek hálóőre – Hadfi Gréta – sorozatban többször megmentette sajátjait az egalizálástól. A 12. percben Horváth Roland lányai már a négygólos vezetésért indították támadásukat, melyet Sztankovics Réka góljával abszolváltak is.

Az Érd stabilan tartotta kezében a mérkőzést, ezt megelégelte Vida Gergő, és a 14. percben időt kért, hogy újra felvegyük a mérkőzés ritmusát. Ez a kis pihenő után sem valósult meg, ugyanis sorra hibáztuk el a kialakított helyzeteinket és már öt góllal volt jobb nálunk a vendégcsapat. Mikor beléptünk a találkozó utolsó tíz percébe Suba Sára védéseinek és az ebből szerzett gyors góljainknak köszönhetően visszajöttünk a meccsbe, és már csupán egy gól volt a lemaradásunk. A 24. percben Sallai Nikolett indításgóljával sikeresen egalizáltunk. A végjáték hatalmas izgalmakat tartogatott, hiszen két perccel a lefújást jelző sípszó előtt 30-30-at mutatott az eredményjelző. A hatvan percet követően végül a vendégek örülhettek jobban, hiszen 31-33-as győzelmet arattak.

2021. december 21. 14:00 Vasas edzőcsarnok

MTK Budapest─Érd 31-33 (15-18)

MTK Budapest: Győri ─ Bánfai, Marincsák 4, Mazák-Németh, Szabó 2, Pál 6 (2), Pelczéder 4. Csere: Suba (kapus), Koronczai 2, Sallai 2, Dakos 4, Bujdosó-Gerháth 6, Juhász 1,

Vezetőedző: Vida Gergő

Érd: Hadfi ─ Csáki, Mód 2, Szabó 15 (7), Kiss, Vukaljovics 3, Fekete 3. Csere: Kántor (kapus), Horváth, Kóka, Paróczy 2, Pécsi 3, Landi 2, Sztankovics 3.

Vezetőedző: Horváth Roland

Hétméteresek: 4/2, illetve 8/7

Kiállítások: 4 perc, illetve 2 perc

Vida Gergő: – A védekezés agresszivitása nem volt megfelelő szinten, illetve számtalan ziccert elhibáztunk. Ennél sokkal több kell, hogy a Vasas SC elleni mérkőzést abszolváljuk december 29-én.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!