Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Kézilabda: a címvédő érkezik

Publikálva: 2022.03.10 Frissítve: 2022.03.09 Kézilabda

A tavalyi szezon aranyérmese, az FTC-Rail Cargo Hungaria lesz az ellenfelünk szombaton.

A K&H Liga női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában hazai pályán fogadjuk a zöld-fehéreket. A két gárda nem ismeretlen egymás számára, hiszen tudható, hogy a klubok kiváló viszonyt ápolnak egymással, így a magyar válogatott edzőtáborozásainak hetében az együttesek közösen készülnek.

Elek Gábor egylete az előző fordulóban hazai közönség előtt 30-18-as győzelmet aratott az Érdellen február végén. A magyar válogatott selejtező találkozói miatt egyhetes szünetet követően folytatódik a K&H Liga március 12-én. Ám ellenfelünk a héten már Magyar Kupa párharcon is szerepelt, hiszen a Debrecen otthonában aratott nyolcgólos sikert. Mieink ‒ mivel a kupaküzdelmektől már búcsúztunk ‒ utoljára Mosonmagyaróváron jártak bajnoki meccsen, ahol szoros első félidőt követően végül minden izgalom nélkül veszítettük el a meccset 32-27-re.

A két fél a 2021/22-es idényben találkozott már egymással az Elek Gyula Arénában szeptember végén. Ezen az összecsapáson kiválóan küzdöttek lányaink, végig méltó ellenfélnek bizonyultunk a címvédő számára, a végén pedig csupán négy góllal maradtunk alul. Vida Gergő most is hasonló célokat fogalmazott meg a szombati meccsel kapcsolatban.

‒ Egyáltalán nem feltartott kezekkel fogunk pályára lépni hétvégén a Ferencváros ellen. Szeretnénk nagyon pörgős mérkőzést játszani a tavalyi szezon első helyezettje ellen, és megnehezíteni a dolgukat a két pont megszerzésében.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 17. forduló

2022. március 12. 18:00, Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok

MTK Budapest‒FTC-Rail Cargo Hungaria  

Játékvezetők: Dáné R., Marton Zs.

A találkozót YouTube-csatornánkon közvetítjük. A mérkőzés maszkviselés és védettségi igazolvány nélkül látogatható. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!