Taekwondo
Salim Sharif

Két sportolónk is tanulmányi ösztöndíjat kapott

Publikálva: 2023.03.05 Frissítve: 2023.03.05 MTK Budapest

Krizsán Xénia és Tóth Krisztián is bekerült a tanulmányi programba.

A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány 22 élsportolónak – köztük fedettpályás Európa-bajnoki bronzérmes atlétánknak, Krizsán Xéniának, valamint olimpiai bronzérmes cselgáncsozónknak, Tóth Krisztiánnak – adott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat, így a szervezet idén összesen 59 fiatal tehetségnek 22 millió forint értékben finanszírozza a tanulmányait.

A BOM Alapítvány csütörtöki tájékoztatása szerint tizedszer hirdette meg programját, amelyre összesen 106 pályázat érkezett. Az alapítvány olyan olimpiai vagy paralimpiai kerettagok jelentkezését várta, akik önköltséges képzésben vagy állami ösztöndíjasként folytatnak felsőfokú tanulmányokat élsportolói karrierjük mellett. A benyújtott jelentkezéseket az előző évek gyakorlatához hasonlóan a kuratóriumi tagok értékelték, és végül 22 olyan fiatal tehetség számára ítéltek oda támogatást, akik már bizonyítottak olimpián, paralimpián, világ- vagy Európa-bajnokságon.

A Magyar Olimpiai Bizottság első és a Magyar Tudományos Akadémia leghosszabb ideig regnáló elnökéről elnevezett Berzeviczy Albert ösztöndíjprogram indulása óta már több mint 190 sportoló továbbtanulását finanszírozta a BOM Alapítvány, amely idén összesen 59 sportolót támogat.

A tanulmányi programunk fennállása óta több ösztöndíjasunk is olimpiai és paralimpiai érmesnek, pontszerzőnek mondhatja magát, ami nagy öröm számunkra, és egyben fontos visszacsatolásul szolgál, hogy az alapítvány támogatásai jó helyre kerültek – mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM kuratórium elnöke.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!