Atlétika
Vári Péter

Kék-fehér gólparádé a korosztályos válogatottban

Publikálva: 2015.11.04 Frissítve: 2015.11.04 Labdarúgás

Az U16-os labdarúgó-válogatott jó játékkal, három góllal győzte le Románia együttesét felkészülési mérkőzésen.

A hazaiak minden találatát az MTK Budapest színeit képviselő játékosok lőtték: Szoboszlai Dominik, Opavszky Balázs, majd Tóth Zoltán is eredményes volt a meccsen. 

Az első félidőben csak a magyar válogatott előtt adódtak lehetőségek, a fiúk támadásban jóval kombinatívabbak voltak, a védekezésen pedig nem talált fogást az ellenfél. A kidolgozott hazai akciókat a szünetig nem sikerült góllal befejezni, ám a 7. percben Szerető Krisztofer sarokrúgása után Szoboszlai Dominik lőtt közelről a hálóba (1-0). 

A második játékrészben minden kerettag lehetőséget kapott a bizonyításra. A 65. percben újabb Szerető Krisztofer szöglet után Opavszky Balázs továbbított a kapuba (2-0). A hajrában, szépen kijátszott akció végén Winkler András futott el a bal oldalon, beadását követően Tóth Zoltán lőtt a hálóba (3-0). 

– Örülök, hogy képzett, dinamikus játékosokból álló, jó román csapat ellen ilyen szép eredményt értünk el, de hosszú még az út előttünk, semmiféleképpen sem szabad elbíznunk magunkat, és esetleg elhinni, hogy kész csapatunk van, mely máris érett futballt játszik. Ez csupán egy lépcsőfok a céljaink eléréséhez, nagyon sokat kell még előrelépnünk az első tétmérkőzésekig – értékelt a lefújás után Belvon Attila az mlsz.hu-nak. 

Magyarország – Románia (U16) 3-0 (1-0)
Magyarország: Oroszi István (Kovács Péter, 41. ) – Terbe Botond (Barta Barnabás, 64.), Horváth Csanád (Mocsi Attila, 64.), Bolla Gergő (Opavszky Balázs, 55.), Győri Olivér (Nagy Barnabás, 41.) – Szoboszlai Dominik (Daróczi Zoltán, 55.), Kovács Krisztián (Darabont Gábor, 55.) – Csonka András (Szabó Richárd, 64.), Szerető Krisztofer (Kiss Tamás, 64.), Horváth Olivér (Winkler András, 55.) – Pócsik Botond (Tóth Zoltán, 55.)
G.: Szoboszlai 7., Opavszky 65., Tóth 80. 

(Forrás: mlsz.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!