Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Kajak-kenu: „Ott szeretnénk lenni a párizsi dobogón” – Korisánszky Dávid (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2023.10.29 Frissítve: 2023.10.29 Kajak-kenu

Nem akármilyen szezon áll Korisánszky Dávid háta mögött, felsorolni is nehéz mennyi minden történt idén vele. Egyes számokra készült, de hirtelen párosban találta magát Fekete Ádámmal. Világkupát nyertek Szegeden, majd megsérült, de végül időben felépült és nagyon izgalmas világbajnoki döntőben olimpiai kvótát szereztek C-2 500 méteren. Koris egyébként is színes egyénisége a sportágnak, de most néhány év kettős életvitel után, ismét csak a kenuzásra fókuszál, illetve Párizsra, ami eddigi karrierje legnagyobb dobása lehet. Egyesületünk kenusa a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek nyilatkozott.

Az MTK Budapest versenyzője duisburgi világbajnoki döntő után úgy fogalmazott: októberben úgy kezdjük meg a felkészülést, hogy Korisánszky Dávid ismét főállású sportoló, amitől retteghet az egész világ! Hogy ez mit is jelent pontosan?

 – Ha nagyon nyersen akarok fogalmazni, akkor ki kell mondani, hogy a kenuzásból fogok élni, a szakmámat pedig félreteszem. – mondta Korisánszky Dávid, aki az előző években a kenuzás mellett, főállású szobafestő volt. – Megegyeztünk az MTK-val és a Szövetséggel és ezúton is nagyon köszönöm ezt nekik, hiszen így nyugodt lesz a felkészülésem. Ilyen utoljára talán 2020-ban volt, amikor még Mike Robival készültünk az ezer párosra.

Koris a már említett világbajnokságon C-2 500 méteren Fekete Ádámmal az ötödik helyen végzett, ami két olimpiai kvótát eredményezett Magyarország számára. Utólag már furcsán hangzik, de a 30 éves kenus nem feltétlenül úgy tervezte az évet, ahogy végül alakult.

– Amikor Martinkó Gáborral leültünk beszélgetni az idei szezonról azt mondta, hogy kétszáz egyesben még mindig látja bennem a fejlődést. A nemzetközi érem volt a cél ezen a távon. Emellett én mondtam, hogy az ötszáz egyest sem engedném el, hiszen tavaly Feka mögött második voltam a magyar bajnokságon. Amikor próbáltam mások felé nyitni a páros kapcsán nem lelkesedett értem senki, ezért úgy voltam vele, hogy leteszek olyan teljesítményt, ami után mindenki fogja majd a fejét, hogy miért nem velem párosozik.

A lehetőség azonban hamarabb jött, mint várta. Fekete Ádám addigi párja, Hajdu Jonatán betegséggel küszködött, bizonytalan volt, hogy mikorra épülhet fel teljesen, miközben vészesen közeledett az első válogató és szegedi világkupa.

Amikor hazajöttünk a sevillai edzőtáborból Gábor bá említette, hogy gondolkozzak el a lehetőségen, összetérdelnék-e Fekával. Nem volt egyébként ez könnyű döntés, voltak bennem kérdőjelek, hogy képes vagyok-e még erre, és meg tudom-e csinálni. Korábban két olyan hazai rendezésű vb-n is voltam, ahol az aktuális magyar kenupáros nem szerzett kvótát, sőt a bátyámmal pótkvalifikációs versenyen is voltunk, ahol szintén nem jól alakultak a dolgok. Nagy teher volt ez és ilyenkor átfut az ember agyán, hogy mi van, ha nem sikerül. Azt viszont tudtam, hogy fizikálisan képes vagyok elérni a kellő szintet, emellett Fekától és Gáborbától is hihetetlen bizalmat kaptam, határozottan kijelentették, hogy csak bennem gondolkoznak. Attól fogva, hogy ezt kimondták biztos voltam abban, hogy sikerülni fog és egyetlen edzésen sem kételkedtem ezután.

A július végi magyar bajnokságon már jó formában érezte magát, meg is nyerte a kétszáz egyest, így nagy önbizalommal vágtak bele Fekete Ádámmal a vb-felkészülés hajrájába. Duisburgban azonban az elején akadozott a szekér (vagyis a hajó) az elő-és a középfutamuk sem egészen a tervek szerint alakult.

– Gondolkoztam azóta, hogy mi is történt az előfutamban. Nagyon sok futam volt, számolgattunk és mindenképp nyerni akartunk, hogy ne kerüljünk nagyon erős középfutamba. Tudtuk, hogy lehet legalább egy meglepetés egység, és ez a román volt, akik pont mellettünk mentek. Nem tudtuk lereagálni az iramukat és hiába gondoltam azt, hogy majd bedaráljuk őket, nem sikerült. Beszéltük, hogy a középfutamban több kell az elején, viszont az már túl erős volt. Igazából a döntőre találtuk meg tökéletes pályát.

A férfi C-2 500 méteres finálé a világbajnokság egyik legizgalmasabb és legszorosabb versenyét hozta. A Korisánszky, Fekete páros végül ötödik lett, mindössze két tizedmásodpercre a dobogótól és ugyanennyire a hetedik helytől.

– Ott aznap egyetlen tized, egyetlen század sem maradt bennünk. Nagyon jó pálya volt, és ne felejtsük el, hogy egy olyan lengyel páros nem szerzett kvótát, amely előtte minden versenyen dobogós volt. Erős a mezőny és pont jónak érzem ezt az ötödik helyet. Az őszt, a telet és a tavaszt is úgy akarjuk lenyomni, hogy Párizsban ott legyünk a dobogón.

Koris eddigi pályafutása igencsak változatosan alakult, de a világversenyeknek állandó részvevője volt az évek alatt. Először 2013-ban állhatott fel a világbajnoki dobogó legalsó fokára C-4 1000 méteren, ezt követte egy ezüst, majd egy újabb bronz. Azt azonban ő is elismeri, hogy a következő év minden eddiginél nagyobb lehetőség számára.

– Kérdezték már, hogy akkor az olimpia után abbahagyom-e. Azt mondtam, eszem ágában sincs, életem legjobb formájában vagyok. Amíg kijutok a nemzetközi versenyekre, addig valószínűleg csinálni fogom. Amíg nem győznek le itthon, nem adom át a helyem. Vannak jó példák arra, hogy idősebb korban is lehet ezt csinálni, én is ezt szeretném. Eddigi életem legnagyobb lehetősége a jövő év, de nem biztos, hogy ez később is így marad – zárta Korisánszky Dávid, aki Fekete Ádámmal október 30-án utazik Sevillába, tíznapos edzőtáborba.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!