Taekwondo
Salim Omar

Júniusról augusztusra került át a 125. országos bajnokság

Publikálva: 2020.04.15 Frissítve: 2020.04.15 Atlétika

Várható volt a változás, amely immár tény: több mint egy hónappal később kerülhet sor a jubileumi 125. atlétikai országos bajnokságra a Lantos Mihály Sportközpontban.

Megszületett a Magyar Atlétikai Szövetség új, átdolgozott, úgynevezett alternatív versenynaptár-tervezete, az új programra természetesen a koronavírus-járvány miatt volt szükség, hiszen az már jó ideje nyilvánvaló volt, hogy az eredeti versenynaptár nem tartható. Különösen a 2020-as szabadtéri szezon eleje tépázódott meg, ugyanis sorra mondták le, halasztották el, vagy éppen törölték a legrangosabb versenyeket is, a Gyémánt Liga első hat állomását például már biztosan későbbi időpontban rendezik meg – ha egyáltalán megrendezik.

Ami az MTK Budapestet illeti, illetve érinti ebből, az a két legrangosabb hazai verseny, a felnőtt országos bajnokság és a Szuperliga döntője, ezek voltak ugyanis eredetileg kiírva a Lantos Mihály Sportközpontba. A jubileumi 125. ob június 27-28. helyett a nemzetközi szövetség, a World Athletics által ajánlott augusztus 8-9-ei hétvégére került át, a ligadöntőnek jelen állás szerint szeptember 12. és 13. az időpontja. Ami általában az idény legvége, de most még az is előfordulhat, hogy a kellős közepére esik, ha a nemzetközi versenyek az ősz közepéig tartanak.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!