Karate
Hárspataki Gábor
Szombat este hat órától a Városmajorban a Cegléd együttesét fogadja másodedzőjét, Radovan Vukovicsot egy hete elveszítő, NB I A-csoportos, női kosárlabdacsapatunk.
Ez lesz az első meccsünk Raso nélkül. Nem ül majd ott a kispad(nak nevezett széksor) szélén ez a nagy szerb medve, aki hol higgadtságával nyújtott támaszt a meleg helyzetekben, amikor már minden nő ideges volt körülötte, hol pedig délvidéki temperamentummal kiabált és gesztikulált. De egy biztos, támaszt nyújtott vezetőedzőnknek, Nagy Dórának és a csapatnak, nagy szükség volt rá a háttérben, hiányozni fog mindenkinek, illetve hiányzik már most is, amikor e sorok íródnak, amikor már egy hete nincs velünk. Nehéz lesz elfelejteni a múlt csütörtöki tragédiát, Radovan Vukovicsot pedig nem is kell, nem is szabad, igyekezzünk a jóra emlékezni, az ő földi pályafutása ott ért véget, ahol a legjobban szeretett lenni: egy kosárlabdacsarnokban. A miénkben. Ócska átkötés lenne innentől úgy folytatni, hogy abban a csarnokban, ahol szombaton a Ceglédet fogadjuk, már csak azért is, mert senkinek sem megy ez a váltás ilyen könnyen, de jelentjük, készülünk. Készülünk a következő bajnokira, több sírással, kevesebb szakmával, viszont becsülettel, a csütörtök esti edzésen mindenki részt vett. Kivéve egyvalakit, aki ilyenkor a faultokat szokta fújogatni...
Ha sokszor máshol is járnak a gondolataik, a lányok tisztában vannak vele, ez az utolsó olyan mérkőzésünk az alapszakaszban, amelyen van reális esélyünk a győzelem megcsípésére. És bár a hivatalos búcsúztatójára később kerül sor, szeretnének a pályán is méltóképpen elbúcsúzni a – mindenkivel, önmagával is – szigorú szerb szakembertől.
Természetesen lesz a feldobás előtt gyászszünet, de kosárlabdára készülünk. Mert ezt várja a szakvezetés, mondhatnánk, és tényleg, ha valaki, szakmai stábunk immár hiányzó láncszeme is biztosan ezt akarná, de a héten a legtöbbet volt kollégája temetésének intézésével töltő vezetőedzőnkben, Nagy Dórában sem vetődött fel a halasztás gondolata. Játszva emlékezünk.
Női kosárlabda NB I, A-csoport
2019. március 16., 18:00
MTK Budapest–VBW CEKK Cegléd
Játékvezetők: Fodor Attila, Nagy Viktor, Lengyel Ádám (Farkas János)
MTK Budapest vívó- és kosárlabdacsarnok