Atlétika
Nemes Rita

Jani Rékáék nyerték a Budapest-kupát!

Publikálva: 2020.05.25 Frissítve: 2020.05.24 Tenisz

Két az MTK Budapesthez köthető teniszező is érdekelve volt a hétvégi Budapest-kupa döntőjében. De mivel ellenfelekként, így csak az egyikük nyerhetett, és az Jani Réka lett a hatalmas szélben a Nemzeti Edzésközpontban.

Kicsit összekuszálódott a műsor az utolsó játéknapra, a csapatok pedig a helyettesítések okán még inkább, de megállapíthatjuk: ez jó móka volt.

Mármint a teniszezők Budapest-kupája, amely a végére vasárnap már szinte gálába torkollott, de előtte eldőlt, ki nyeri a döntőt, és ott bizony meglepetés született. Merthogy a férfiaknál a jelenleg negyedik számú játékosunknak számító Marozsán Fábián legyőzte Fucsovics Mártont (4:1, 4:3), és mivel előtte Jani Réka megverte Stollár Fannyt (3:4, 4:1, 4:2), Marozsán és Jani kettőse már a vegyes páros előtt bebiztosította végső diadalát. Amelyet azért záróakkordként lejátszottak, még ha egyszettesre rövidítve is, és ott azért Fucsovicséknak is jutott sikerélmény (4:1).

De nézzük, hogy látta mindezt a verseny MTK-s győztese, Jani Réka!

– Fanny ellen a végén a nagy tenyeres egyenesemnél fontos pillanatban jól jött nekem a szél, de egyébként nagyon nehéz volt így játszani. A második szettben azért már sikerült jobb labdameneteket is összehoznunk. Tudtunk mérkőzéseket játszani, és bár nem bírt akkora téttel ez a torna, az, hogy végre kicsit meccshelyzetben érezhettük magunkat és lett néhány mérkőzés a lábunkban, biztosan sokat segít majd, ha jönnek a valóban éles versenyek. Nagyon jól összeszoktunk Fábival, élveztem a közös játékot, szép pontokat és figurákat csináltunk együtt. Nagyon bízom benne, hogy a kétszázas ranglistámmal játszhatok majd a Grand Slam-tornák selejtezőiben, és onnan folytathatom, ahol a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt minden.

A teljesség kedvéért ejtsünk szót a bronzcsatáról is, amely tényleg nagy csatát hozott, csak a vegyes páros döntő játszmája döntött, méghozzá a rövidítésben 12–10-re Babos Tímea és Nagy Péter MTK-s kettőse javára Balázs Attila és a szintén klubunk kötelékébe tartozó Nagy Adrienn ellen. A pályán egy lábtengó bemutatóval ért véget a Budapest-kupa, amely összességében 15 teniszezőnek biztosított játéklehetőséget ebben a járványveszély miatt oly hányatott esztendőben több mint két hónappal a koronavírus miatti leállás után és legalább két hónappal a nemzetközi versenyek újraindulása előtt. De az biztos, hogy ezzel a remek ötlettel minden más sportágat megelőztek ezen a hétvégén a magyar teniszezők. Időben is, nézettségben is.

És hat junior valamint egy felnőtt Grand Slam-győztest láthattunk a pályán.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!