Vívás – kard
Szatmári András

Jani Réka már a Roland Garros selejtezőjére készül

Publikálva: 2020.09.16 Frissítve: 2020.09.16 Tenisz

Klubunk teniszezőjével beszélgettünk az elmúlt hetek nemzetközi megmérettetéseiről, valamint a közeljövő kihívásairól.

Mint ismert, az MTK Budapest teniszezője, Jani Réka a US Open selejtezője helyett Prágában lépett pályára, majd a múlt héten az olaszországi Tarvisióban rendezett, salakpályás versenyen indult. Megkeresésünkre reagálva elmondta, nagyon várta már, hogy újra beinduljon a nemzetközi teniszélet.

– A karanténidőszak alatt, meg picit azután is nehéz volt kezelnem, hogy nem tudtam, mire edzek tulajdonképpen. A nyáron volt néhány hazai torna, úgy mint a Budapest-kupa vagy a Szuperliga – ezek a nulláról indulva hasznosak voltak, de mégsem pótolták azt az érzést, amit a nemzetközi versenyek adnak. A prágai és az olaszországi tornát is nagyon élveztem, most nagyon erős mezőny gyűlt össze, mert mindenki játszani szeretne.

A folytatásban sem pihenhet sokat: szeptember 22-én már a Roland Garros selejtezőjének első körében lép salakra. Mindenfajta elvárás nélkül.

– Mivel az év elején a világranglistán a top 200-ba tartoztam, azt reméltem, hogy majd mindegyik Grand Slamen elindulhatok, de mint tudjuk: a vírus minden előzetes tervet átírt. Mindig jó élmény a Roland Garroson, akárcsak a selejtezőjében, pályára lépni. Most is, csak évezni szeretném, hogy ott lehetek, mindenféle nyomás nélkül. Semmi felesleges terhet nem pakolnék magamra, hiszen már annak is örülhetek, hogy megrendezik a tornát. Ha még eredményes is leszek, az már csak a bónusz.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!