Tenisz
Fucsovics Márton
Háfra Noémi visszakerült a Ferencvárosba kölcsönből, így idén a Bajnokok Ligájában is játszhat.
A 18 éves átlövőt Zácsik Szandra távozása miatt visszahívta a Ferencváros kölcsönből, így ebben az évben már nem az MTK-t fogja erősíteni. A tehetséges játékos az utanpotlassport.hu-nak azt nyilatkozta, számított rá, hogy visszahívják, mégis meglepődött.
– Természetesen figyeltem a történéseket, és miután Zácsik Szandra távozott, felmerült bennem, hogy esetleg visszahívnak. Ugyanakkor, amikor megtudtam, mégis meglepettséget éreztem. Célom volt, hogy egyszer Ferencvárosban játsszam, és így egy évvel hamarabb megtörténik, mint számítottam rá.
Háfra azt is elmondta, rengeteget fejlődött a kék-fehéreknél.
– Edzőimnek is sokat köszönhetek, rutinosabb lett, több az önbizalmam, és úgy érzem sikerült felvennem az élvonalbeli tempót. Igaz, ősztől a Fradiban még magasabb szinten kell bizonyítanom. Sokat javult a lövésem is, ebben még tovább szeretnék fejlődni.
Az interjú teljes egészében ITT érhető el.
Forrás: utanpotlassport.hu