Taekwondo
Patakfalvy Luca
Az előző esztendőhöz hasonlóan a fővárosban került sor az ülőröplabda Magyar Kupa egynapos küzdelmeire szombaton, a helyszín a kőbányai Kocsis Sándor Sportközpont volt.
Idén hét együttes nevezett be ülőröplabdában a bajnokság melletti másik belföldi versengésbe, és lányainkat alaposan megdolgoztatták azáltal, hogy a kettő közül a népesebb, négycsapatos csoportba sorsolták őket, ahol három mérkőzést kellett lejátszaniuk egymás után. Azt az egyet viszont, amelyen reális esélyük volt a győzelemre, magabiztosan megnyerték: a váciak női csapata ellenit.
Amely ebben az idényben a mieink legnagyobb vetélytársa, a bajnoki meccsek során eddig szoros csatában alulmaradtunk – most nem. Mégpedig olyannyira nem, hogy kétszer is sikerült legyőzni a Mozdulj SÉ-t (ráadásul mindkétszer szettveszteség nélkül), ami úgy történhetett meg, hogy a helyosztók során az 5–7. pozícióért is körmérkőzéses rendszerben kellett megküzdenie a három érintettnek.
És mivel ott a nagykanizsai Hamburger SÉ-t is megverte az MTK Budapest, veretlenül abszolválta a kupaküzdelmek ezen szakaszát, sőt így az összmérlege is pozitív lett három győzelemmel és két vereséggel. Nem utolsósorban pedig sikerült előrelépni a tavalyi hatodik helyezés után.
Eredmények:
A csoportküzdelmek során: Nyíregyházi Sportcentrum–MTK Budapest 2:0, MTK Budapest–Mozdulj SE Női 2:0, Kistext SE–MTK Budapest 2:0. Az 5–7. helyért: MTK Budapest–Hamburger SE 2:0, MTK Budapest–Mozdulj SE Női 2:0