Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Győzelem Kecskeméten

Publikálva: 2019.10.30 Frissítve: 2019.10.30 Kosárlabda női

Idegenben nyert női kosárlabdacsapatunk.

Női amatőr NB I. piros csoport, 4. forduló
Kecskeméti KC–MTK Budapest 45-63 (13-14, 15-16, 12-17, 5-16)
statisztikai lap

Női kosárlabdacsapatunk az amatőr NB I 4. fordulójában a Kecskemét otthonába látogatott. Picit álmosan kezdtük a találkozót, már 7-0-ra is elhúzott a hazai alakulat, de hamar sikerült megfordítani a mérkőzés állását, így az első negyed végén már vezettünk. (13-14)

A második periódust mi kezdtük jobban, már nyolc ponttal is mentünk, ám a Kecskemét nem adta fel, 8-0-ás rohammal egyenlített, majd rövid időre meg is fordította a találkozót. A játékrész hajrájában nekünk jött ki jobban a lépés, két pont volt az előnyünk a nagyszünetben. (28-30)

A forduló után fokozatosan szakítottuk le a makacsul kapaszkodó kecskemétieket, de igazán nagy előnyre nem tudtunk szert tenni, hét pont volt a fórunk az utolsó felvonás előtt. (40-47)

Az utolsó negyed meghozta a várt áttörést: mindössze öt pontot engedélyeztünk ebben a szakaszban a Kecskemétnek, így végül magabiztos, 63-45-ös győzelemnek örülhettünk. Együttesünk legeredményesebb játékosa Koch Dóra volt, aki 18 ponttal járult hozzá a sikerhez.

Nagy Dóra: – Készültünk arra, hogy a Kecskemét nagyon keményen, agresszívan fog játszani, ezért tudtuk, nehéz dolgunk lesz idegenben. Védekezésben, amit elterveztünk, azt remekül megoldottuk, ez sok gyorsindításhoz vezetett, így az utolsó másfél negyed szinte tökéletes volt. A lepattanózásunk is kiváló volt ezen a találkozón, illetve jó százalékkal dobtunk. Koch Dóri kiemelkedően teljesített, de az egész csapat dicséretet érdemel, hiszen mindenki, aki pályára lépett hozzájárult a győzelemhez.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!