Atlétika
Krizsán Xénia
Győzelmet ért a parádés negyedik negyed.
Az amatőr női kosárlabda NB I Keleti csoportjában az MTK Budapest a Debreceni Egyetem Atlétikai Clubot látta vendégül a nyolcadik fordulóban.
Eleinte fej-fej mellett haladt a két együttes, majd a vendégek két könnyű hárompontossal elléptek ellenfelüktől. Minden helyzetért és labdáért óriási küzdelem zajlott, szikrázott a levegő, ráadásul a játékvezetői páros ténykedése sem volt minden esetben meggyőző.
A fentiek ellenére a félidőben már látszott, hogy a kék-fehéreknek lehet esélye, amennyiben javítanak hibáikon.
A harmadik negyed rendkívül kiegyenlített játékot hozott, a hazaiak mindössze egy pontot tudtak faragni hátrányukból ebben a játékrészben.
A negyedik negyedre azonban sebességet váltottak a kék-fehérek, mindössze hat(!) pontot engedélyezve a debrecenieknek. A fővárosiaknak ebben a periódusban minden sikerült, míg a vendégeket elkerülte a szerencse.
Ráfért már a győzelem a csapatra, főleg egy ilyen küzdelmes, jól megérdemelt siker. Az utolsó negyedben mutatott védekezés rendkívül biztató a jövőre nézve is.
Szép volt lányok!
MTK Budapest – Debreceni Egyetem Atlétikai Club 66-58 (9-18, 19-15, 20-19, 18-6)
Kosárlabda: nem sikerült meglepetést okozni a negyeddöntő első meccsén az NB I/B-ben (GALÉRIA)
Kosárlabda: nagy különbségű vereség a Sopron otthonában
Kosárlabda: az MTK-TFSE győzelemmel kezdte a rájátszást az NB I/B-ben (GALÉRIA)
Kosárlabda: a TFSE-MTK Budapest beköltözött új otthonába, immár teljes kerettel készülve