Atlétika
Szabó Beatrix

Gőz Roland harmadik, Rajkai Robi ötödik az U23-as Eb-n

Publikálva: 2020.11.10 Frissítve: 2020.11.10 Cselgáncs

Az MTK Budapest mindkét dzsúdósa derekasan helytállt a Porecsben rendezett U23-as Európa-bajnokságon; a 90 kilósok között Gőz Roland bronzérmet, a 81 kilogrammosok mezőnyében Rajkai Róbert ötödik helyet szerzett.

„Nem tudni, mikor jön el az áttörés” – fogalmazott vezetőedzőnk, a felnőtt férfiválogatott szövetségi kapitánya, Pánczél Gábor a 81 kilós Rajkai Róberttel kapcsolatban a porecsi U23-as Európa-bajnokság előtt. Merthogy az MTK Budapest sportolója mindig a nemzetközi porond élmezőnyéhez tartozott, komolyan számoltak vele riválisai, a junior-világbajnoki ötödik helynél mégsem végzett soha előrébb egyetlen világversenyen sem.

Robi Horvátországban zseniálisan küzdött azért, hogy végre áttörje a jeget. Az észt Laas Parton, a holland Mark van Dijkon és honfitársán, Tóth Benedeken magabiztosan túljutva verekedte be magát az elődöntőbe, amelyben a georgiai Vladimir Ahalkacsi már túl nagy falatnak bizonyult.

Az ukrán Hjevor Manukjannal szemben vívott bronzmérkőzés volt a legkeményebb ütközet; a srácok fej-fej mellett haladtak végig. Robinak válldobással akadtak ígéretes kísérletei, az ukránnak pedig külső gáncsokkal. A meccs aranyponttal dőlt el, 8 perc 19 másodpercnél Rajkai indított, Manukjan viszont kontrázta az akciót, és ipponra fordította a magyart, aki így az elismerésre méltó ötödik helyen zárt.

A címvédő Gőz Roland (90 kg) felkészülését sérülések hátráltatták, ez azonban alig-alig látszott a teljesítményén. A hazai tatami előnyét élvező Josip Bulicsot, a svájci Simon Gautschit, a francia Alexis Mathieut egyaránt meggyőző küzdelemben múlta felül. Az aranycsatáért viszont már nem bírt az orosz Jekubzson Nazirovval, így ő is a harmadik helyért maradt versenyben. Magyar riválissal, Tóth Aporral kellett szembenéznie.

Roland végig dominálta a párharcot, rögtön az elején elhúzott egy vazarival, alig egy perccel később pedig még egy, az előzővel egyenértékű akciót csinált, és ippongyőzelmet szerezve a dobogó harmadik fokára állhatott, megszerezve ezzel a kluib 75. Európa-bajnoki bronzérmét.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PORECS
Az MTK Budapest sportolóinak mérkőzései
A 16 közé jutásért
81 kg: Rajkai Róbert–Laas Part (észt) 10–0
90 kg: Gőz Roland–Josip Bulics (horvát) 10–0
Nyolcaddöntő
81 kg: Rajkai Róbert–Mark van Dijk (holland) 10–0
90 kg: Gőz Roland–Simon Gautschi (svájci) 10–0
Negyeddöntő
81 kg: Rajkai Róbert–Tóth Benedek 10–0
90 kg: Gőz Roland–Alexis Mathieu (francia) 10–0
Elődöntő
81 kg: Vladimir Ahalkacsi (georgiai) –Rajkai Róbert 10–0
90 kg: Jekubzson Nazirov (orosz) –Gőz Roland 10–0
Bronzmérkőzés
81 kg: Hjevor Manukjan (ukrán)–Rajkai Róbert 10–0
90 kg: Gőz Roland–Tóth Apor 10–0

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!