Gárdos Gábor sokat remél Márton Annától és Riótól

A június 20-án rajtoló Európa-bajnokság kapcsán Gárdos Gáborral, a női kardválogatott edzőjével, az olimpiára is készülő Márton Anna mesterével készített interjút a Magyar Vívó Szövetség honlapja.

– Márton Anna hetedik helyen áll az aktuális világranglistán, a magyar női kardválogatott a tízedik. Előbbi magabiztosan kvalifikálta magát az olimpiára, a csapatnak igazából nem sok esélye volt. Olimpiai szempontból nézve nagyjából így lehet egészen röviden összefoglalni az elmúlt időszakot. Rendben van ez így? Elégedett?

– Erre könnyű a válasz. Pankával a legteljesebb mértékben, csapatban többet vártam.

– Kezdjük a kellemesebb témával, Pankával! Hitte volna, hogy huszonegy évesen ilyen előkelő helyet foglal majd el az olimpia előtt a rangsorban?

– Remélem, nem hangzik nagyképűen, ha azt mondom, hogy igen. Vagy legalábbis őszintén bíztam benne. Évről évre, lépésről lépésre, terv szerint haladunk. A négyéves ciklus első időszaka még a junior eredményekről és a felnőtt tapasztalatszerzésről szólt. A junior Európa-bajnoki aranyak után összejött a világbajnoki cím is, és ezzel kipipáltuk a korosztályos versenyeket. Igazából azonban már ekkor, az olimpia volt a fő cél. A két évvel ezelőtti szezont a világranglista huszadik helye körül szerettük volna kezdeni, a mostanit pedig már kiemeltként. Mindkettő sikerült, amiben persze sokat nyomott a latban a tavalyi világbajnoki bronzérem. Idén pedig egészen kivételes a szezonja. Úgy lépett fel a hetedik helyre, hogy az elmúlt öt pontszerző verseny mindegyikén nyolc közé jutott, ez rajta kívül senkinek sem sikerült. Igaz, az érem egyszer sem jött össze, de legutóbb, a moszkvai Grand Prix-n már nagyon közel volt hozzá. Most készülünk az olimpiára, ami nagyszerű érzés, és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Rio nem a végcél Panka számára, csak az első, nagyon-nagyon fontos állomás. 

– Huszonegy évesen stabil, kiegyensúlyozott, ahogy említette minden versenyen ott van az élmezőnyben. Mi a titok?

– Titokról semmiképpen sem beszélnék. A Pézsa-féle módszertan tökéletes alanya, aki kisgyerek kora óta ennek megfelelően lett nevelve. Ehhez jön hozzá Panka kivételes egyénisége, melyet már most példaként lehet állítani. Lejjebb sosem adja, ráadásul pontosan tisztában van azzal, hogy még akad mit tanulnia. Egyébként ez a Pézsa-féle módszer lényege. A tökéletes alapokra mindig számíthat a vívó. Akkor is, ha rossz napja van. És ezekre az alapokra pedig piramisszerűen lehet tovább és tovább építkezni. A legmagasabb szint eléréséhez természetesen már szükség van egyéb adottságokra, tehetségre, elhivatottságra, versenyzői készségekre is. De legalább ilyen fontos a szakmai alázat, edző és tanítvány részéről egyaránt. 

– Mi a cél az olimpián?

– A célokat Panka esetében nem is én, vagy Pézsa Tibor vezetőedző határozza meg. Neki vannak elvárásai önmagával szemben, és természetesen pontosan tudjuk, hogy melyek ezek. Könnyű helyzetben van vele szemben az edző. Számára nem teher az eredményesség, élvezi a versenyeket, nagyon szeret versenyezni, nem egy átlagos sportoló. Várjuk, várja Riót!

– A felkészülés során nagyon sok időt töltenek külföldön. Csak ebben az évben nemzetközi edzőtábor Belgiumban, Hongkongban, Moszkvában. A közvetlen olimpiai felkészülésnek pedig Németország és Olaszország lesz majd a következő két állomása a hamarosan kezdődő Európa-bajnokság után. Mi ennek az oka?

– Higgye el, sokkal jobban örülnék, ha itthon tudnánk felkészülni az olimpiára… Ehhez azonban nincs megfelelő mezőny, legalábbis egyelőre. Vannak fiatal tehetségeink, ami örömteli, és nagy lehetőség, de nincs bázis, nincs mezőny. Sokan abbahagyták a vívást az elmúlt időszakban, és ha ezekre az évekre ebből a szempontból visszatekintek, akkor több volt a keserűség, mint a vidámság. 

– Tekintsünk azért vissza! Mi történt, miért alakult így a véleménye szerint a női kardcsapat helyzete?

– A ciklus elején, 2013-ban, a hazai világbajnokság idején Panka még fiatal volt. Sikerült visszacsábítani Benkó Rékát, igaz, ő korrektül jelezte, hogy nem tervez hosszú távra. Sajnos, a pesti vébé után vissza is vonult. Ennek ellenére bíztam abban, hogy a Várhelyi nővérekre és az egyre fejlődő Pankára alapozva ütőképes csapatunk lehet, amely harcban lesz a riói repülőjegyért. Aztán Várhelyi Kata Amerikába költözött a barátjához, valami megszakadt, túl sok lett a változás, így nehéz volt igazi csapatot építeni. Nem vagyok elégedett, de most már a cél ebből a szempontból Tokió, a kadet Európa-bajnokságon arany-, ezüst- és bronzérmet nyertek a magyarok, ott van a junior Záhonyi Petra, bízom benne, hogy nőnek fel Panka mellé a fiatalok.

– Ennyivel azért ne söpörjük szőnyeg alá a múltat. Éppen a problémák feloldása végett került a válogatott szakmai munkájának az irányítása több mint másfél éve Pézsa Tiborhoz. Ez sem segített a helyzeten?

– Nem, ugyanis érzésem szerint ez a döntés egyesek részéről jó ideig komoly ellenállásba ütközött. 

– Megmagyarázná, hogy miért?

– Ezt nem tőlem kell megkérdezni. Mindenesetre tény, Pézsa Tibor szakmai munkája komolya ellenállásba ütközött egyes edző kollégák, és az általuk irányított versenyzők körében. Márpedig ez nagy bűn, mert kezünkben van egy hungarikum, és ezt nem használjuk ki. Pézsa Tibor a magyar kardvívás számára hatalmas lehetőség, ráadásul olyan ember, aki örömmel adja tovább azt a hihetetlen mennyiségű tudást, amivel rendelkezik. 

– Akkor mi lenne a megoldás? Miként képzeli el a jövőt?

– Mindenki láthatta, láthatja, hogy hová és merre vezet az egyik út, és merre a másik. Pézsa Tibor soha, senkinek sem akarja elvenni a tanítványát, miként én sem. Az elmúlt időszak tökéletesen bebizonyította, hogy mennyit fejlődhet valaki, ha ezen az úton próbál végigmenni. 

– Nem értem. Szerintem senki sem a saját ellensége. Ha ez ennyire egyértelmű, akkor mások miért nem  így gondolkoznak?

– Ez nagyon nehéz kérdés, és hosszú beszélgetést igényelne, melynek egyik része az általam már említett szakmai alázatról szólna. Ma már nem divat a tudás átadása, és Pézsa Tibor szívesen átadja azt. És ha valaki azt gondolja, hogy egy 81 esztendős, hál’istennek szellemileg és fizikailag tökéletesen rendben lévő ember át akar csábítani magához, mondjuk egy 14 éves vívót, akkor az bolond. Pankával egy évtizede foglalkozik, és soha, semmilyen fórumon nem mondta azt, hogy a tanítványa lenne. Legfeljebb együtt örülünk a sikereinek. Ő tanít, oktat a mai napig, és azt tanácsolom a fiatal kardedzőknek, hogy vegyék a fáradságot, kérdezzenek, tanuljanak. Én rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, hogy tizenhárom éve a tanítványának mondhatom magam, és határozottan állítom, hogy minden nap tanulok tőle valamit.

– Azért hadd akadékoskodjak egy kicsit! A múltat már nem lehet visszacsinálni, de ott van Márton Anna, és mellette a rendkívül tehetséges, nála is fiatalabb utánpótlás. Önöknek pedig a válogatott vezetőiként minden lehetőségük adva van az elképzelt munkához.

– Igen, és mint említettem, hiszek a tokiói csapat építésében. Megerőszakolni természetesen senkit sem fogunk, mindenki eldöntheti, hogy melyik úton halad tovább. De ha el tudjuk végezni az általunk tervezett munkát az általunk gondolt módon, akkor biztos vagyok benne, hogy csapatban is ott lehetünk a következő olimpián. A kapu nyitva áll.

– Előtte meg jöhet Rió! 

– Így igaz. Legjobb tudásunk szerint fel fogunk készülni az olimpiára, és Pankát ismerve ez sok mindenre elég lehet.

Ezt olvastad már?