Atlétika
Krizsán Xénia

Evezés: „A fő hangsúly a kilométereken van” – Galambos Péter (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2022.03.28 Frissítve: 2022.03.29 Evezés

Sikeres kéthetes horvátországi edzőtáboron van túl a világbajnoki érmes, Európa-bajnok evezősünk, Galambos Péter.

Mindkét héten több mint 20 órát edzettünk, az első héten egypárevezősben mentünk többet, ott voltak tesztek két-, és négyezer méteren – árulta el Galambos Péter a Career Brand Management érdeklődésére. – Általában úgy szokott lenni, hogy délelőtt és délután is evezés van. Ha bejön a rossz idő, akkor beiktatunk egyéb állóképességi edzéseket. Ergométert is vittünk, arra szerencsére csak egyszer kellett ráülni. Elég szeles volt az időjárás, de többet tudtunk a vízen lenni, mint a januári, törökországi edzőtáborban. Hideg szél fújt, de mivel szűkebb, hegyek határolta szakaszon tudtunk evezni, így nem tudott akkora hullámokat korbácsolni, mint Törökországban – tette hozzá a tapasztalt evezős, aki nemrég igazolt az MTK Budapestbe.

A második héten elkezdtük a csapategységeket próbálgatni, én csak kétpárevezősben voltam érdekelt. Voltak ott is tesztelések, 1000 métereket húztunk, ott is az élen végeztünk Szklenka Bencével. A fő hangsúly az év ezen szakaszában még inkább a sok kilométeren van, de voltak intenzívebb tréningek is, kezdünk a pályatempó felé is menni. Nagyon bíztató a kezdeti sebességünk, illetve, ahogyan együtt tudunk evezni. Majd versenykörülmények között fog megmutatkozni, hogy ez mire is elég a többiekkel szemben. Április 23-24-én lesz válogató, ahol fel tudjuk ezt mérni – folytatta Galambos Péter.

Egészségügyileg minden klappol, nagyon jó visszaigazolások voltak ezek a tesztek, ahol egypárban és kétpárban is ott tudtam lenni az élen. Per pillanat minden sínen van, dolgozom rajta, hogy ez így is maradjon – zárta Galambos Péter.

Forrás: Career Brand Management, fotó: Career Bramd Management, Czúcz Bálint/Magyar Evezős Szövetség

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!