Atlétika
Jankovics Dániel

Esélyesebb az MTK

Publikálva: 2014.11.21 Frissítve: 2014.11.21 Asztalitenisz

Péntek délután öt órakor, a XVIII. kerületi Vilmos Endre Sportcentrumban csap össze, a férfi asztalitenisz harmadik vonalában a Malév SC II. és az MTK I.

Az előjelek a vendégek győzelmét engedik sejtetni, hiszen a Gréczy, Kastura, Leinwéber, Becker összeállítású MTK I., pillanatnyilag 18 ponttal, a tabella éléről várja a mérkőzést, míg a hazaiak tíz foduló után 10 egységgel, a tízedik helyen állnak.

Az előző tíz fordulóban az MTK I. mindössze a KSI II-től kapott ki, ám legyőzte a Pénzügyőr, az Atlanta, a Mavex I., a Kőbánya, a Pestújhely, a Hajós Alfréd, a Banitas Budo, a Tipográfia és a Mavex II. csapatait.

Ezzel szemben a hazaiak mindössze három győzelmet számlálnak a Pestújhely, a KSI Senior és a Tipográfia ellen. Kikaptak viszont a Sanitas Budo, a KSI II., a Mavex II, az OVIT SE együttesétől és összehoztak három döntetlent is a Hajós Alfréd DSE, a BVSC Zugló és az Aqualibrium ellenében.

A meccs tehát országos kettes, aztán majd a képen látható Szentgyörgyi Róbert, a szakosztály alapítója, késlekedés nélkül beszámol a végeredményről.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!