Kézilabda
Dakos Noémi

Elhunyt Deutsch Róbert

Publikálva: 2015.08.05 Frissítve: 2015.08.06

Elhunyt Deutsch Róbert, a Bethlen téri zsinagóga - sokak által csak „Yidu”-ként ismert - főrabbija. A Rabbitestület elnöke nagy MTK drukker volt, az FK Vojvodina elleni hazai Európa-liga mérkőzésen láthatta utoljára kedvenc csapatát. Deutsch Róbert végső búcsúztatására csütörtökön 10 órakor kerül sor, a Kozma utcai temetőben.

Deutsch Róbert, főrabbi 1956-ban született Debrecenben. Édesapja a helyi ortodox közösség legendásan nagy tudású sachtere, rituális metszője volt, aki sokáig a rabbifeladatokat is ellátta.

Deutsch Róbert, az Országos Rabbiképző elvégzését követően több évig dolgozott a Dohány utcai zsinagógában, majd rövid ideig a Hegedűs Gyula (Csáky) utcai és az Újpesti zsinagóga rabbija volt. 1988 végétől a Bethlen téri zsinagóga vezetését vette át.

1989 óta volt a Budapesti Rabbiság igazgatója, hosszú éveken át a Rabbitestület vezetője. Tagja volt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége irányító testületének, vezetője volt a Magyarországi Rabbinikus Bíróságnak, a Bét Dinnek. A Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium vallási vezetője volt. Számos nemzetközi rabbinikus konferencián képviselte a hazai zsidóságot.

Soha nem szakított az ősi hagyományokkal, igyekezett mindent megtenni a vallásos zsidó élet fenntartása érdekében. A Bethlen téri zsinagóga életét felvirágoztatta, erős vallásos közösséget, szilárd minjent teremtett. Vezetése alatt működött a zsinagógában az Oneg Sabat Klub, az első cionista szellemi páholy, valamint a konzervatív zsidó diákszervezet, a Marom. Deutsch főrabbi munkájának köszönhetően lett díszterme a zsinagógának, megújult az udvar, emlékmű és játszótér került a kertbe. 2002-ben ő avatta fel a felújított makói zsinagógát. A közel három évtized során több száz alkalommal vezetett megemlékezést a holokauszt áldozatainak emlékére.

2010-ben, az ősi hagyományok tiszteletben tartása és ápolása, a közösség összekovácsolása, a vallásos zsidó élet fenntartása, szervezése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vehette át a köztársasági elnöktől.

Hosszú éveken át szerkesztette a zsinagógai éve naptárát, a Luáchot. Szerzője volt az 1987-ben megjelent Halljad Izrael című kötetnek, mely a Holokauszt utáni első, fiataloknak szóló kötet volt a zsidó vallás alapjairól Magyarországon. Többek között megjelent írása Schweitzer József 70. születésnapjára készült Emlékkönyvben is.

2015-ben együttműködést kezdeményezett a jeruzsálemi Koren Publishers vezetőjével a híres Koren imakönyv új, héber-magyar kiadásáról.

Három gyermeke közül fia, Péter, jelenleg a Dózsa György úti közösséget vezeti.

Emléke legyen áldott!

(forrás: bzsh.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!