Tenisz
Babos Tímea

Elhalasztják a rövidpályás gyorskorcsolyázók október 11-12-re tervezett országos bajnokságát.

Publikálva: 2020.09.30 Frissítve: 2020.09.29 Rövidpályás gyorskorcsolya

A magyar szövetség közlése szerint a törlés oka a vírushelyzet: Telegdi Attila, a MOKSZ gyorskorcsolya ágazatának sportizgatója elmondta, a közelmúltban három versenyző koronavírustesztje lett pozitív.

– A rehabilitációjuk az orvosi stáb kezében van, szigorúan meghatározott protokollt követően állhatnak újra edzésbe, és mivel a magyar bajnokság egyben kvalifikációs verseny is, vagyis azon a sportolók kivívhatják a helyüket a világversenyekre utazó csapatba, szeretnénk mindenki számára azonos esélyeket biztosítani – indokolta a döntést Telegdi.

A magyar bajnokság új időpontjáról akár már a napokban határozhatnak a szakvezetők, hiszen a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség a héten várhatóan dönt a short trackesek világkupa-sorozatának ázsiai, vagyis harmadik és negyedik állomásáról. Az ISU augusztus végén a vk-sorozat két kanadai viadalát már törölte.

Az elmaradt bajnokság idejére, vagyis október második hétvégéjére a MOKSZ tesztversenyt tervez, ám arról, hogy azt mely korosztályok számára, milyen programmal rendezi meg, csak később hoz döntést a szövetség.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!