Tenisz
Piros Zsombor

Együtt az MTK-sok nagy családja

Publikálva: 2016.12.09 Frissítve: 2016.12.09

Az MTK Baráti Kör - a klub hathatós segítségével - első ízben tartotta meg a Szakosztály-igazgatók fórumát. A helyszín az Új Hidegkuti Nándor Stadion volt.

A találkozó elsődleges célja az volt, hogy az MTK Budapest összes szakosztályával párbeszédet kezdeményezhessen a szurkolói szervezet, melynek folyományaként a klub mindegyik sportolója közelebbről megismerkedhet klubtársaival, egyéb sportágakkal, és a több mint százéves MTK hagyományaival.

A jövőben három havonta tartandó fórumon az MTK Budapest közel összes szakosztálya képviseltette magát, mindenki bemutathatta saját „műhelyét", vázolhatták elképzeléseiket, kikkel és miként szeretnének együttműködni.

Örömmel számolhatunk be róla, hogy nem pusztán nagyfokú nyitottság jellemzett kivétel nélkül mindenkit, de rögtön első fórumunk végén aktív eszmecserébe is fogtak a szakosztályok igazgatói, képviselői. Közös programokat szeretnének szervezni, melyek segítségével jobban megismerhetik egymást a klub sportolói, például folyamatban van a sakkozók edzéslátogatása az ökölvívóknál, de ez csak a kezdet.

Az MTK Baráti Kör kapocs szeretne lenni, megteremtve minden szükséges feltételt, ami a szakosztályok közti átjáráshoz, családi hangulatunk elmélyüléséhez szükséges – fogalmazott Stern Péter a Baráti Kör elnöke.

Szó esett továbbá a Gedeon programról, amely az MTK Baráti Körének ösztöndíja. A 200 ezer forintos támogatást minden szakosztály igényelheti a jövőben, olyan kiemelkedő egyéni sportteljesítményt nyújtó utánpótláskorú sportolót támogatva, aki erre a legkomolyabban rászorul. A Gedeon program jelöltjeire a szurkolói szervezet Facebook oldalán lehet majd szavazni, a győztesek nyereményüket pedig a január végén vehetik át.

További fontos időpontok is elhangzottak, a BK hagyományos eseményeivel kapcsolatban. Ilyen például december 27-én, a Városmajorban megrendezésre kerülő Zavadszky Gábor Emléktorna, amelyen a futballklub szinte minden korosztálya elindul, de január első hetében a többi szakosztály csapatai is megmérkőzhetnek egymással hasonló baráti torna keretin belül. Megújul a korábban roppant sikeres családi- és sportnap, melyet májusban az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezhet meg a Baráti Kör.

A találkozó végén öröm volt ránézni a kedélyesen beszélgető és a jövőbeni együttműködésekről értekező szakosztályi képviselőkre. Érezni lehetett a levegőben, valami jó dolog indult el csütörtök délután az MTK Budapest életében.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!