Atlétika
Vári Péter

Edzőtáborban az úszók 5. nap

Publikálva: 2014.10.30 Frissítve: 2014.10.30 Úszás

Az MTK úszószakosztálya tizennyolc sportolóval és két vezetővel elutazott Hódmezővásárhelyre, hogy egyhetes edzőtáborozáson vegyen részt. A hét minden napján beszámolunk a táborban zajló eseményekről. Majoros Róbert blogja.

5. nap

 

Rosszul indult nap.

 

A reggeli edzésen akadt ugyanis egy kis afférunk az uszodában. A helyi menő csávó segédedző úgy gondolta, hogy messziről jött emberrel azt lehet csinálni, amit akar, ezért közölte, hogy majd akkor megy ki az általunk lefoglalt és előre kifizetett pályákról, ha ő úgy gondolja. Egy kis üvöltözés után helyre tettük és a gyerekek a kiírt idősávban tudták használni a pályákat. Nem loptuk be magunkat a szívébe és viszont. Mint megtudtuk, ugyanígy jártak a TFSE-sek is egy héttel korábban.

 

Délelőtt kemény sorozat várt a srácokra 20 x 200 (rá 2x100), szintidőre teljesítve. Néhányan a végkimerülésig hajtottak (lásd a képeket). A kétórás úszóedzést követően jött a már szokásos nyújtás.

 

Ebédre klasszikus menü: gulyásleves, túrós csusza, gyümölcs.

 

A délutáni úszóedzés előtt futás, felmérés, verseny, ebben a legjobban (1.) Sámóczi Milán, (2.) Juhász-Dóra Richárd, (3.) Teravágimov Vince, (4.) Baksa Vanda, (5.) Schidlik Ádám teljesítettek, ők némi könnyítést kaptak a délutáni penzumból.

 

A délutáni úszás fedőneve: „100 % pulzus”. Ez a gyakorlatban nagyon sok résztávot jelent, hosszú pihenővel, maximális erőbedobással. A gyerekek teljesen elkészültek erejükkel. Kiemelhető: Sámóczi Milán, Juhász-Dóra Richárd, Schidlik Ádám, Baksa János, Baksa Vanda, Majoros Máté, Csongrási Gergő, Kiss Fábián, akik szinte ájulásig tekertek. Rájuk fért a jakuzzi.

 

Vacsora: húspástétom pirítóssal, rántott halfilé, sokmagvas bundában párolt zöldbab, burgonyapürével, meggyes pite. Mivel a halat nem minden gyerek szerette, ezért meghirdettük az „édesség party”-t a lányok szobájában, amely osztatlan sikert aratott, meghívtuk a TFSE versenyzőit is.

 

Időközben befutott Bán Sanyi bácsi, aki a történetek kimeríthetetlen tárházával és szakmai tanácsokkal látta el a fővárosi edzőtársadalom fiatalabb generációját, és rendkívül hasznos eszmecsere bontakozott ki, néhány üveg sör mellett. Ezért késett „néhány percet” a beszámolónk, amiért szíves elnézést kérünk.

 

A nap embere: Juhász-Dóra Richárd és Sámóczi Milán.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!