Atlétika
Szabó Beatrix
Nemrég Taskentben rendezték a katonai világbajnokságot, ahol Gőz Roland sérüléséből visszatérve aranyérmet szerzett. Cselgáncsozónk a Szoljonnak nyilatkozott a sikerről.
Klubunk kiválósága a sportszázad tizedeseként indulhatott a versenyen, és a -90 kilogrammos kategóriában lépett tatamira Taskentben. A Grand Prix-szintű megméretésen a judo legjobbjai indulnak – köztük olimpiai érmesek –, hiszen a sportág élmezőnyének zöme katona.
Gőz Roland térdsérülése miatt az utóbbi időben nem tudott versenyezni, így visszatérése után először a katonai világbajnokságon indult. Tehetséges sportolónk olasz, bahreini, francia, dél-koreai és svájci ellenfeleket felülmúlva ért fel a dobogó legfelső fokára, így megszerezte az első európai aranyérmet a világbajnokságon.
Gőz Roland elmondása szerint a verseny fénypontja az volt, amikor a harmadik mérkőzésén azt az Alexis Mathieu-t sikerült legyőznie aranyponttal, aki a világranglista huszonharmadik helyén áll, és az egyik legerősebb ellenfél volt a mezőnyben.
– Kiváló lehetőség volt ez a világbajnokság, hogy visszarázódjak a versenyzésbe a sérülésem után – nyilatkozta Gőz Roland. – Sok edzést és viadalt kellett kihagynom, de bíztam a korábban elvégzett munkában. Az atmoszféra remek volt, az üzbégek imádják a dzsúdót, és hihetetlen hangulatot varázsoltak. Felszabadultan tudtam versenyezni, bár nem voltam életem formájában, de ellensúlyoztam azzal, hogy fejben ott tudtam lenni és be tudtam tartani, amit elterveztünk. Számomra is meglepő volt, ám erőnléttel is bírtam, igyekeztem is erre figyelni, hogy az elején ne hajtsam ki magam, hanem a meccsek végén próbáljak meg dobni vagy leintetni a másikat. A végére azért nagyon elfáradtam, és megéreztem a versenyzés hiányát. Sokat jelent nekem ez az érem, nagy motivációt ad a folytatáshoz, hogy ilyen jól vissza tudtam térni a sérülésből.
Forrás: judoinfo.hu/Szoljon