Atlétika
Nagy Marcell

Cselgáncs: „A pofonokra is szükség van” – Pánczél Gábor

Publikálva: 2021.05.05 Frissítve: 2021.05.05 Cselgáncs

Az előzetes várakozásokkal ellentétben senki sem tudott érmes helyen végezni az MTK Budapest cselgáncsozói közül múlt hétvégén, a Zágrábban rendezett European Openen. A klubunkat képviselő versenyzők (Tóth Benedek, Rajkai Róbert, Tóth Ferenc és Gőz Roland) teljesítményéről Pánczél Gábor, vezetőedzőt kérdeztük.

– Ha a száraz tényeket nézzük, akkor rosszul sikerült a torna számunkra, hiszen senkinek sem sikerült dobogóra állni. Többet vártunk, de ez a verseny sokkal keményebb volt, mint a prágai. Utólag már kijelenthetjük, nagyon erős csapattal érkeztek például az izraeliek, a spanyolok vagy az olaszok is, és akkor még sok más nemzetet kihagytam a felsorolásból – kezdi az értékelést Pánczél Gábor.

A -81 kilogrammosok között Rajkai Róbert három győzelem után a negyedik mérkőzésén veszített, Tóth Benedek pedig két nyertes kör után a harmadikon már nem tudott túljutni.

– Rajkai Robi fokozatos fejlődése ezen a tornán is megmutatkozott; ahhoz képest nagyon jól dolgozott, hogy egészen más stílusban küzdött, mint az elmúlt versenyeken. Szépen menetelt, három meccset is hozni tudott, de sajnos ez nem volt elég a nyolc közé kerüléshez, mert rendkívül sokan voltak a súlycsoportjában. Tóth Benedek az első mérkőzését szépen hozta, a következő körben viszont nagyon kellemetlen montenegrói ellenféllel került szembe, aki sajnos a végállomást jelentette számára.

A -90 kilogrammosok mezőnyében Tóth Ferenc kettő összecsapáson tudott diadalmaskodni, Gőz Rolandot viszont hosszabbítás után győzték le az első szőnyegre lépése alkalmával.

– Tóth Fecó remekül kezdett, az első és a második körön is túljutott – őt végül izraeli ellenfele állította meg. Érződött rajta a fáradtság, mivel az egyetemi elfoglaltságai mellett nem tudott maximális munkát végezni a felkészülés során: a technikája erős volt, jól mozgott, az állóképesség hiánya azonban megmutatkozott a harmadik összecsapás közben, ahol hajszál híján, de kikapott. Gőz Rolinál voltak problémák, nem volt elég a cselgáncsa a négy percben. Az aranypontnál sikerült dobnia egyet, amit a bírók végül nem adtak meg neki, az így kialakult leszorítás miatt pedig végül az ellenfelét hirdették ki győztesnek. Egy taktikai és egy bírói hiba döntött, ez benne van ebben a sportágban sajnos.

A legtöbb versenyző a kupa után edzőtáborban folytatja a felkészülést, emellett pedig várják az Európai Judo Szövetség naptárfrissítését, aminek fényében jöhetnek az újabb megmérettetések.

– Nagyon hiányoznak idén azok a mérkőzések, amelyek a versenyek eltörlése miatt maradtak ki, de bízunk benne, hogy az év második felében sok lehetőségük lesz a fiataloknak megmérettetni magukat. Kicsit aggódom miattuk, hiszen nekik kellene tatamira lépni a 2024-es olimpián, ez az időszak viszont egyáltalán nem segít a helyzetükön. A pofonokra is szükségük van, ebből tudnak tanulni, tapasztalatot szerezni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!