Taekwondo
Salim Omar

Csak felvillanásaink voltak

Publikálva: 2020.12.07 Frissítve: 2020.12.07

Két vereséget hozott a leány kosarasok Gyermek-kupája.

MTK Budapest–Török Sasmadarak 28-40 (7-13, 7-6, fb.: 5-2, 6-8, 3-11)

Tüske Petra -, Kerülő Hanna 4, Schmidt Gréta 4, Turbucz Emma -, Szabó Dorottya 1, Pataki Gréta 5, Kendelényi Léda 2, Hallgató Abigél 5, Földes Emma 3, Virágvölgyi Flóra 3, Moldován Mira 1

Vasas Bolhák–MTK Budapest   71 – 21 (18-5, 21-4, fb.: 3-2, 14-6, 15-4)

Tüske Petra 2, Kerülő Hanna -, Schmidt Gréta 2, Turbucz Emma 1, Szabó Dorottya -, Pataki Gréta 9, Kendelényi Léda 4, Hallgató Abigél 2, Földes Emma 1, Virágvölgyi Flóra -, Moldován Mira –

Edzőnk, Molnár Róbert beszámolója szerint a Gyermek-kupa harmadik fordulójában ugyanazzal a két csapattal játszottunk, mint az elsőben. Ritka az ilyen, de így le tudtuk mérni, hogy fejlődtünk-e, mivel akkor két nagyarányú vereséget szenvedtünk el.

A Törekvés ellen fej-fej mellett haladtunk egészen a harmadik negyedig, partiban voltunk próbálkoztunk. Azonban a negyedik negyedben leblokkoltunk, amit több kosárral büntetett meg riválisunk.

A második mérkőzésen erősebb Vasassal álltunk szemben, mint az első körben. Sajnos itt már az első percekben megmutatkozott, hogy ki fog dominálni. Kiemelni sok mindent nem tudok, egy-két felvillanásunk volt, de ennyi.

Valamennyit előreléptünk az eltelt két hónap alatt, látszik a dobott pontjainkban és az első mérkőzés szorosabb végeredményében. Ez mindenképp pozitív dolog. Sajnos azonban az tisztán látszik, hogy gondolkodásban és reagálásban nagyon lassúak vagyunk. Mire feleszmélünk egy-egy szituációból, már megszerezte ellenfelünk a labdát, vagy kosarat szerzett. Ebben mindenképp javulást kell elérni. Illetve, hogy a szokásos hibáinkat ne ismételjük meg egymás után újra és újra, hanem változtassunk valamit, ha úgy nem megy, próbáljuk meg máshogy elérni a kívánt célt. Gondolok itt egy passzra, lépéshibák elkövetésére, nem rohanok fejjel az ellenfélnek és még sorolhatnám. Megyünk tovább, előre tekintünk.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!