Atlétika
Nagy Marcell

Beválogatták Oláh Adriennt (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2014.10.23 Frissítve: 2014.10.23 Labdarúgás női

Az MTK Hungária FC fiatal sportlédije egyedül képviseli csapatát a leány U16-os válogatottban.

 
A héten újabb kiválasztót tartott a Turtóczki Sándor és Lévay Andrea vezette szakmai stáb, az 1999-es születésű lányoknak.

A kiválasztás október elején kezdődött meg, a szakmai stáb – akkor– kétnapos program keretében nézte meg a fiatalokat, akik a klubedzők javaslatai alapján kerültek a szakmai stáb látóterébe. Ezen a héten ugyancsak két turnusban bizonyíthattak a játékosok. Délelőttönként felmérésen vettek részt, délután pedig játék közben is megnézték őket a szakemberek.

A szövetségi edzők összesen mintegy nyolcvan lányt teszteltek, majd kialakították a 30+3 fős bő keretet, azokkal a labdarúgókkal, akiket a következő hónapokban kiemelten is figyelemmel követnek majd. Közülük húsz mezőnyjátékos és két kapus vesz részt jövő héten, a korosztály első nemzetközi megmérettetésén, a románok elleni október 26-i és 28-i határmenti felkészülési meccsen.

– Sok ügyes, jó adottságokkal rendelkező játékost láttunk a foglalkozásokon, de természetesen sok munkára van szükség ahhoz, hogy jó csapattá formálódjanak - mondta Turtóczki Sándor az mlsz.hu-nak. – A kiválasztási folyamat ezzel nem zárult le, nyitott marad a keret, mindenkit figyelemmel kísérünk a jövőben is. A románok elleni meccsekre huszonkét játékost hívtunk meg, szeretnénk mindenkinek lehetőséget adni a bizonyításra. Köszönet illet mindenkit, aki az elmúlt hetek munkájában közreműködött. A stábtagok mellett, egyesületi vezetők és a klubedzők is rengeteg segítséget nyújtottak abban, hogy elindíthassuk az új korosztályos válogatottat.

(Forrás: www.mlsz.hu)

Oláh Adrienn csatárként került a keretbe: – Megtiszteltetésnek érzem, hogy a csapat tagja lehetek, és mivel korábban már szerepeltem az U17-es válogatottban is, így célom, hogy húzóember legyek a csapatban – nyilatkozta oldalunknak.

Beválogatták Oláh Adriennt (LAPSZEMLE)

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!