Vívás – kard
Szatmári András

Bánat- és örömkönnyek Kijevben

Publikálva: 2020.11.27 Frissítve: 2020.11.27 Ritmikus gimnasztika

Kocsis Evelin szalaggal rontott, de buzogánnyal már csak azért is bemasírozott a ritmikus gimnasztikázók junior Eb-jének döntőjébe, melyben így három szerrel lesz érdekelt. Krasznay Blanka és Gyulai Blanka is nagyszerűen teljesített a második napon.

A ritmikus gimnasztikázók kijevi junior Európa-bajnokságának második versenynapján a szalag és a buzogány selejtezőire került sor – ugyanúgy három MTK Budapest-reménységgel. A csütörtökön labdával és kötéllel is finálét kiharcoló Kocsis Evelin szalaggal kezdett, és tőle szokatlan módon kétszer is rontott gyakorlatában, ami láthatóan igen megviselte a szerrel a tavalyi junior-világbajnokságon hatodik ígéretet. A 14.600 pont a huszonnyolcadik helyre volt elég a sorban, de sokáig nem bánkódhatott, hiszen nem sokkal később buzogánnyal lépett szőnyegre, amikor is kiváló gyakorlatot bemutatva, a mezőny negyedik legmagasabb pontszámával (23.150) a harmadik helyen jutott a szombati nyolcas fináléba (amelyben országonként egy versenyző szerepelhet).

A társainál fiatalabb, 2007-es születésű Gyulai Blanka szalaggyakorlata is igen jól sikerült. Ezt 16.100 ponttal díjazták a bírók, így a döntőben harmadik tartalékként számolnak vele. És ugyanúgy nagyszerűen versenyzett Krasznay Blanka is, aki buzogánnyal mutatta be gyakorlatát, és kapta a tizenkettedik legmagasabb pontszámot (20.625).

– A bánat- és az örömkönnyeken is túl vagyunk – jelenti a helyszínről Koch-Tiringer Tímea, a lányok edzője. – Evelin nagy reményekkel vágott neki a szalaggyakorlatnak, de sajnos most nem úgy jött össze, ahogyan terveztük. Mindenki életében vannak olyan pillanatok, amelyekben hibázik. Most az egyik hozta a másikat. Vele még sosem fordult ilyen elő, de nyilván ő sem robot. Aztán a szalaggyakorlat utáni sokkos állapotból sikerült úgy felállnia, hogy buzogánnyal a harmadik helyen jutott fináléba. Megmutatta, hogy milyen sportoló, és miért is tartozik a legjobbak közé. A mélységek és a magasságok Eb-je ez. Krasznay Blanka a tegnapi labdás ejtését követően  hasonló módon bizonyította, hogy fel lehet állni a rossz gyakorlat után. Ugyanúgy megmutatta, hogy itt van a helye az Európa-bajnokságon, mint a világversenyen még rutintalannak számító Gyulai Blanka, aki ma picit idegesebbnek tűnt, de ezzel együtt is szép teljesítményt mutatott. Büszkék lehetünk a lányokra, akik ebben a bizonytalan évben is végig dolgoztak, és folyamatosan arra a pillanatra vártak, hogy az Eb-n bebizonyíthassák, számolni kell a magyarokkal.

Szombaton Kocsis Evelin a juniorok kötél, labda és buzogány fináléjában is érdekelt lesz Kijevben, ahová Pigniczki Fanni is biztonságban megérkezett már. Ő a felnőttek Európa-bajnokságán vasárnap lép szőnyegre.

Junior egyéni kvalifikáció. A magyar versenyzők eredményei.
Kötél: …12. Kocsis Evelin 18.950 (a 7. helyen döntőbe jutott), …16. Gyulai Blanka 17.450.
Labda: …8. Kocsis Evelin 21.300 (az 5. helyen döntőbe jutott), …30. Krasznay Blanka 15.250.
Buzogány: …4. Kocsis Evelin 23.150 (a 3. helyen döntőbe jutott), …12. Krasznay Blanka 20.625.
Szalag: …19. Gyulai Blanka 16.100, …28. Kocsis Evelin 14.600. Országonként egy versenyző kvalifikálhatta magát döntőbe.

Fotó: RG-info Hungary
Címlap: Anna Kull

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!