Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia
MTK legendárium | 37. rész. Szekrényessy Attila sorozata.
Mint már az előző részben is említettük Páhok nemcsak nagy úszásairól, de nagy evéseiről is híresse vált. Egészséges humorához fergeteges étvágy is társult. Kimondottan jóízűen, sőt kedvcsináló módon tudott enni, melyre Herskó János filmrendező is felfigyelt, és a Két emelet boldogság című film kockáin megörökítésre is került az igazi, Páhok-féle evés. A főszereplő (életúnt) Kaló Flórián (Birkás doktor) ablaküvegen keresztül figyelte ámulattal a restiben jóízűen falatozó Páhokot, ami az ő életkedvét és étvágyát is meghozta.
A kis Páhok Pistát megelőzte nagyevő híre, amin semmi csodálkozni való nincsen, hisz egyik (1928 őszén lezajlott) evőversenyéről a sajtó is színes tudósítás keretében számolt be. E gasztro-vetélkedés tulajdonképpen az MTK háziversenyeként zajlott le a klub kaszinójában két sportvezető, Halmos Dezső és Frischer Károly irányítása, Uridil és Sajdik pincérek aktív közreműködése, valamint úszó, illetve labdarúgótársak lelkes biztatása mellett. Páhok ellenfele az MTK legendás focistája (róla később külön is megemlékezünk majd), Kalmár Jenő volt. Az eset a következőként zajlott le:
A két fiú egymásra nézett és hihetetlen étvággyal falatozni kezdett. Halmos Dezső ijedten kiáltott Páhokra: – Te ne kapkodj, mert akkor nem bírod az iramot!
– Mondja Halmos úr, miért zavar állandóan engem? – mondta könyörögve az úszóbajnok.
A másik asztalnál Nádler pubi segíteni akart Kalmárnak és egy pár virslit elcsent a tányérjáról. Kalmár ijedten kapott utána és megsértődött, így kiáltva rá:
– Mi ez? Engem akarsz megrövidíteni? Miért nem inkább a Pistától veszed el az ételt?
Néhány perc múlt el csupán és a két „éhes” fiú már a tányéron maradt morzsákat kezdte összeszedni.
– Uridil! Miért késnek!? – rendelkezett Halmos Dezső.
Nem kellett sokáig várni, máris jött a következő fogás, hatalmas tányérban kapott a két fiú zsíros disznópörköltet nokedlivel. A konyhában nem takarékoskodtak, hanem jól megrakták a tányérokat. Amikor Páhok és Kalmár elé lerakták az ételt, Jenő megszólalt:
– Karcsi bácsi! Nézze, a Pistának többet adtak, mint nekem!
Óriási nevetés tört ki a Kalmár pártiak között, már biztosra vették a győzelmet. Páhok azonban jó barátnak mutatkozott, odament Jenőhöz és néhány húsdarabot átadott neki.
– Jól van Pista, sohasem felejtem el neked! – hálálkodott Jenő.
Kalmár csillogó szemmel készülődött a pörkölt elfogyasztásához. A villával jól megkavarta alulról a galuskát és összekeverte a hússal. Megkóstolta az ételt, nem volt elég sós, vette a sószórót, megszórta és így szólt:
– Pista! A hús helyett akarsz egy kis sót?
Nem telt bele tíz perc és a két „fakír” már kenyérrel tisztította a tányért. A nézők között sokan már a pincéreket zaklatták:
– Kérek egy pohár konyakot, mert én máris rosszul lettem annak a láttán, hogy mit tud ez a két fiú megenni!”
Kalmár és Páhok nyugodtan végzett a maradékkal és felnézett a két vezetőre, Frischer és Halmos megrázkódott, őket is már a rosszullét környékezte, de kinyögték:
– Uridil, Sajdik! Gyerünk a többivel!”
A két pincér máris hozta a következő fogást, egy-egy tányér túróscsuszát, amin tésztát alig lehetett látni, mert az egész tányért elborította a barnára sütött tepertő és mindegyikre jó két deci tejfölt is öntöttek. Odatették a két fiú elé.
– Kalmár úr kérem! Nincs semmi baj? – érdeklődött Uridil. Jenő azonban megnyugtatta:
– Rendben lesz! Elég zsíros a tészta!
A nézők szeme kimeredt, úgy lesték, hogy nem történik-e valami baja a két versenyzőnek. Páhokon már észre lehetett venni, hogy erőlködve gyűri, gyömöszöli magába az ételt, Kalmár azonban frissen fogyasztott. Már be is kebelezte a rengeteg tésztát. Barátja, Gajdi mosolyogva nézte és mindenkit megnyugtatott, senki se féljen, a Jenő tovább bírja. Ám a következő percben Kalmár felkelt a helyéről megfogta a fejét és lehajolt Páhok felugrott és kíváncsian nézte mi történik.
Az úszók diadalordításban törtek ki és Halmos Dezső már Páhok keze felé nyúlt, Frischer Károly és Máriássy doktor ijedten szólt Kalmárhoz:
– Mi bajod Jenő? Rosszul vagy?
– Karcsi bácsi! Szédülök! – rebegte.
– Akkor hát, megnyertük a versenyt és Páhok győzött! – lelkendezett Halmos.
– Szegény Jenő a legjobbkor lett rosszul, mert ha még egy falatot kellett volna lenyelnem, én lettem volna beteg! – nyögte Páhok.
Ekkor csoda történt. Kalmár felemelte a fejét és nevetve így szólt:
– Rémes, hogy mennyi ideig kell itt az embernek várnia, amíg enni kap! Szédülök! Persze, hogy szédülök, mert éhes vagyok, hát nem adnak ennem semmit sem? Hát éheztetnek itt bennünket Pista!
Szegény Páhok elsápadt erre a kijelentésre, lerogyott a székre és csendesen könyörögve mondta:
– Halmos úr kérem! Ha még egy falatot kell ennem, akkor inkább leugrom a Liszt Ferenc térre! (értsd: kiugrik a Liszt Ferenc téri MTK kaszinó ablakán), így aztán Kalmár Jenő fölényes győzelmével ért véget a nagy versenyevés...
A történeti hűség kedvéért még ide kell jegyezni, hogy amikor Kalmár Jenő Gajdival a kaszinóból távozott és az utcára ért, így szólt:
– Gajdikám! Menjünk valamelyik büfébe, mert valami édességet ennék még!
A kis Páhok idős korában, a kommunizmus éveiben még egy alkalommal bizonyosan részt vett evőversenyen. Ekkor egy barátjával rántotthús-evő viadalt rendeztek. Tétként szabták, hogy a vesztes állja az egész cehhet.
A két elszánt férfi nagy lendülettel, majd lassuló kedvvel, végül dülledő szemekkel gyűrte magába a szép emlékű Monarchia kispolgári ételét, akkortájt közismert nevén a „vinersniclit” (Wiener Schnitzel), azaz bécsi szeletet.
Ellenfele 13-14 darab magasságában feladta (a Monarchia adagjai nem hasonlíthatók a maiakhoz, azoknak előírás szerint le kellett lógniuk a tányérról), azonban Páhok újabbat rendelt, és mikor sikerült legyűrnie, a Thonet széket kirúgva maga alól, a társaság derültségének közepette, nagy sóhajt követően a következőket mondta:
– Uraim! Köszönöm a fejedelmi ebédet, bár az utója kissé nehezen került a helyére! De, hát győznöm kellett, mert engedelmükkel egy árva fityingem sincsen.
És a lelkes tapsoló és mulató társaság előtt a nagyobb hatás kedvéért tréfás mozdulattal fordította ki lyukas zsebeit...
Egész életét végigkísérte nagy étvágya, mely jó ízű evései révén vált mindenki számára nyilvánvalóvá.
Egy ízben, mikor szokásos olcsó önkiszolgáló éttermében nagy gusztussal, mohón ebédelt, egy koldus – sorstársat látva benne – így szólította meg:
– Látom kopasz, te sem ettél már vagy két napja...