Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán utazásai. 4. rész. Stíria (Stájerország-Ausztria)

Publikálva: 2021.07.29 Frissítve: 2021.07.28 MTK Budapest

MTK legendárium | 136. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

Stíria, 1883

„Ferenc József királynál korunkban egyedül Viktor Emánuel király volt szenvedélyesebb vadász. Mikor két év előtt utószor jártam a Mont-Cenis vadregényes bérczei között, midőn újból elmerengtem a római város Susa romjain, mikor ismét fölmásztam a Monte-Baldo csúcsára, melyről a szardíniai olasz királyi vadászterület nagy része látható, önkénytelenül eszembe jutott a Re Galantnuomo, a szenvedélyes kitűnő vadász, kinek társaságában, kivált az erdők mélyében oly fesztelenül érezte az ember magát, mintha hasonrangúval cserkésznék.

Viktor Emánuel ily alkalomkor az emberben mindenekelőtt a sportsmant, a vadásztársat tekintette, és ha az illető külföldi volt, kétszeres figyelemmel árasztotta el. Ő a valódi házigazda szerepét játszotta és ez mindent kifejez.

Az olasz királyi vadászterületek azon része amelyik Szardíniában fekszik, a legnagyobb szakszerűséggel van gondozva. Ama gyönyörű erdőségekben vadászott legörömestebb Viktor Emánuel. Vadászkíséretében szívesen látván mindazon idegeneket, kikről egyik bizalmas kamarása C. Ernő gróf közölte királyával, hogy azok a nemes sport valamelyik ágában kitűntek. Mátyás király tudósokat, külföldieket és hazaiakat egyaránt gyűjtött maga köré. Viktor Emánuel vadászatai alkalmával igazi sportsmeneket látott szívesen maga körül kikről tudta, hogy a legfárasztóbb hegymászások és a legveszélyesebb zergecserkészetek is élvet nyújtanak nekik. Ily gondolatokkal foglalkozva szállottam ki a szemeringi pályavonal neubergi állomásán, hogy fölkeressem egyik ismerősömet, aki a Ferenc József király stíriai vadászterületén alkalmazott erdész tisztikarhoz tartozik. […]

E hatalmas bérczek alján végződik az erdők régiója és kezdődik a zergék hazája. A kopasz szirtek, a bokor nélküli hegyhátak, a csupán szegényes legelőt nyújtó kisterületű fensíkok egyedül a zergéknek nyújtanak kedvelt tanyát. Közép-Európa egyetlen antilop faja nagyszámú csapatokban ugrál itt oromról-oromra s mászik föl oly meredek bérczoldalakon is, hogy szinte csalókaképzelődésnek tartjuk az érdekes látványt.[…]

Megtörténik, hogy a csapatból kiszakadt zergét egyik vagy másik vadász oromról oromra kergeti, mikor azután az üldözött háta mögött oly mélység tátong, melybe az nem mer leugrani, bátran fordul a vadász ellen, akit, ha lövése nem biztos, irgalom nélkül taszít le a keskeny, kopár hegygerincről a rémséges szakadékba. S a veszély eme lehetősége képezi a zergevadászatok fő élvét.”