Karate
Hárspataki Gábor

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán utazásai. 3. rész. Görögország

Publikálva: 2021.07.26 Frissítve: 2021.07.26 MTK Budapest

MTK legendárium | 135. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

A görögök egy fél ezredéven át viselték a győztes törökök kemény, zsarnoki, és őket nemcsak lealjasító, de nagy mértékben el is aljasító igáját. Ezen szép faj viruló ifjai és a túlnyomólag szép nőinek legszebbjei százával lettek a házi tűzhelytől elhurczolva és mint eunuchok és odalikok a nagyobb török városok rabszolgabazárjaiban áruba bocsájtva.


A zsarnoki önkény és kegyetlen elnyomatás ezen szerencsétlen áldozatai azonban nemcsak a már réges múlt időkben, nemcsak a török uralom fénykorában voltak a sztambuli avret bazárban vásárolhatók, hanem még századunk elején, sőt második negyedének kezdetén, úgyhogy még csak ötven év előtt is ezek képezték a szultán és a gazdagabb pasák háremei részére a legértékesebb árucikkek egyikét.

Mi természetesebb tehát annál, hogy a görög jellem, miként a legtöbb zsarnokilag elnyomott nemzet jelleme a nyomasztó iga alatt lassankint meghunyászkodóvá, ravasszá, haragtartóvá és bosszúállóvá képződött.

A görög a zsarnoki és lealjasító igát nem bírván erőhatalom útján vállairól lerázni, tettetett alázattal hazudott, készséggel és szolgai alkalmazkodással iparkodott odahatni, hogy urai azon a saját jószántukból könnyítsenek.

Az elnyomott nemzet a durva erőszak ellenében a sima hízelgést állítá. A vitéz hellének utódaiból a büszkeség, sőt még az önérzet is kihalt és a trójai győzők ivadékaiban minden magasztosabb és nemesebb érzelem eltompult, úgyhogy az ókor legműveltebb nemzetének dédunokái többé-kevésbé még a személyes sértések iránt is közönyösökké váltak, hacsak ezen birkatürelmök által anyagi haszonra tehettek szert.

Az elnyomott görög bálványa a pénz lett, az ezüst halomragyűjtését rendeltetése czéljának tekintette és életének egyedüli boldogsága, minél több arany bírásában állott.

A korlátlan zsarnoki önkény alatt nyögő görög nem adhatá jelét vagyonosságának és nem élvezheté nyilvánosan kincseit, mert azon veszélynek tette volna ki magát, hogy azon esetben az uralkodó körök által azonnal megsarczoltatik.

A görög tehát egy fél ezredéven át a vagyonát nem nézé eszköznek, mely arra való, hogy azon élvezeteket szerezzünk magunknak, hanem a pénzgyűjtést czélnak tekinté.

A föntebb ecsetelt zsarnoki elnyomatás alatt és a legkülönfélébb behatások és gyakran a legváratlanabb események következtében a görögök természete nagyon is gyakorlativá alakult, az utódok örökölték azután atyáik vérével ezen túlságosan gyakorlati természetet is, úgyhogy még ma is igen-igen sokat eltűrnek hacsak ezen tettük ezután előnyükre válik.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!