Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán gondolatai. 9. Rész

MTK legendárium | 129. rész. Szekrényessy Attila sorozata

Az MTK-alapító és világhírű sportoló, Szekrényessy Kálmán nemcsak a sport területén kereste a lehetetlennek tűnő kihívásokat, hanem a katonai pályán is igyekezett embert próbáló küzdelmekben részt venni. Ilyen volt a 19. század végén világszenzációnak számító bulgáriai várostrom, Plevna védelme, melyről beszámolóját így folytatja:

„A jobbszárnyon, […] két szakasz utász élén Ali Tardi bejt (ugyancsak magyar katona. A szerk.) látjuk, amint a mellvédre mászik föl. Alakja el-el tűnik a füstben, majd egy szétpattanó bomba által fölszórt homokeső takarja el. […] A bátor kis csapatot három sortűz fogadja, de a következő másodpercben már felszökik a fiatal tiszt ruganyos alakja a mellvéd koronájára. Nem kapott sebet, utászai követik. […] A védők be sem várják az ozmán szuronyokat, hanem rendetlenül visszaszaladnak. A fölmászott utászok nem üldözik őket, ezekre más, fontosabb föladat vár. A gyanított vetaknákat kell ártalmatlanná tenniök. […] Ezeket kiásni nem volt idő, félni lehetett, hogy munka közben érkezik meg az orosz villanyszikra […] s a fölrepülő vetaknák saját csapatjokat […] vetik légbe. A sánc e részén nincsenek még török ostromlók, tehát röpüljenek fel a vetaknák, amíg van idő. Gyorsabban, mint elmondani lehet, hat huzal lett a kikapart gyújtófejekre erősítve, s most gyors iramban vetik magukat a török utászok a mellvéd koronáján át, annak fala mögött keresve biztonságot.

Ali Tardi bej felnyit egy kis dobozt, melynek belsejében egy kézi villanygép van elhelyezve. A hat huzal végét rácsavarja a gépecskére, most egy nyomás a kis csontgombra, s egetrázó dördüléssel mind a három orosz vetakna a légbe röpül. Erre nem számított Skobejev, nem is számíthatott. Az óriási légnyomás, barátot és ellenséget földrevág, s a lesújtottakat agyageső borítja el.”

Itt Szekrényessy személyes beszámolóját megszakítjuk, hogy beiktassuk időskori vonatkozó versrészletét, melyben éppen e robbanásról ír: „Plevnának déli sáncerődje – orosszal tömve légbeszállt, Nehány lépésnyi távolságból – röpült felém: halál kaszált.”

Szekrényessy Kálmán a robbanás utáni pillanatoktól így folytatja személyes közlését:

 „Mire az általános zavar némileg lecsillapult, mire a küzdők ismét talpra ugrálnak, az oroszok nem védik többé magukat. […] összeszedi hadainak minden maradványát és egy kétségbeesett utolsó rohamra vezeti azokat. De késő! A támadókat pokoli golyózáporral fogadták, mire azok rendetlen futásban keresnek szabadulást. […] A fiatal orosz vezér visszavezeti seregének gyér romjait. […] A szaladó ellenséget nem üldözik csapataink, mert maguk is halálos fáradtak. […]

A diadal, a véres, a fényes győzelem azonban ki van vívva. Plevna jövője biztosítva, mi megtettük a magunkét, most a fölszabadító seregen van a sor, hogy szerencsés végeredményt

létesítsen. Az éj leszállt, nehéz ködök emelkednek a Grivica és Tucsenica medreiből, óriási rémes ködalakokkal. Néha-néha végtelennek tetsző lepel borul a forró harc véres áldozataira. Aznap a küzdés költészete volt, az éj annak gyásza. A vívók helyén más alakok jelennek meg, a betegápolók, a halottvivők. Az őrtüzek kivillannak az éj sötétjéből. Az ég csillagtalan, meghúzzuk magunkat egy lobogó tábortűz mellett és sírunk. Ez a legmeghatóbb képe a katonai életnek. Csatákban őszült férfiak, férfikor izmos alakjai és serdülő ifjak együtt hullatják könnyeiket az elesett hősök, a bajtársak, a jóbarátok holttetemei fölött. A küzdés tüzében nem volt idejök az elesettekre gondolni, de a nyugalom legelső perce azok emlékének van szentelve. És ez jól van így!”  

Ezt olvastad már?