Atlétika
Szabó Beatrix

Alpesi mese

Publikálva: 2015.01.26 Frissítve: 2015.01.26 Sísportok

A világ két legismertebb síterepe hozta meg az igazi elismertséget a magyar sísport, már most legnagyobb alakjának. Bő egy hét alatt 93 Világkupapontot gyűjtött Miklós Edit Cortina d’Ampezzoban és St. Moritzban. Végképp bizonyítva: bármikor és bárhol képes kiemelkedő eredményre.

Hányatott sorsú olimpiai helyezettünk – talán könnyebb Tirolból a Világkupa dobogójára kerülni, mint a Hargitáról –, immáron dobogós helyezéssel is rendelkezik világversenyen, eddigi VK 5., és olimpiai hetedik pozíciója után. Cortinán három futamban 33 pontot síelt össze, St. Moritzban a bronz, 60 pontot hozott. Pedig sérüléssel indult a szezon, sőt, a felkészülés alatt is voltak gondjai. Nézzük, miként élte meg nyilatkozataiban a boldog napokat!

2015.01.16: – Sikerült többé kevésbé hibamentes menetet összehoznom. A nagy köd miatt lejjebb hozták a rajtot, így a rövidebb táv miatt a kis hiba is sok hátránnyal járt. Nem véletlen, hogy 1.32 mp. lemaradással 20. lettem, nagyon szorosan sorakoztunk egymás után. De pont ezért ilyen izgalmas ez a sport. Az utolsó részidőig 1.20 mp. lemaradásom volt, köszönet Marcinak, a nagyon gyorsra vakszolt sílécért. Az utolsó részidőszakaszban a 7. legjobb időm volt. Ezzel a 20. hellyel sikerült újra pontokat szereznem a Világkupában. Holnapra megint havazást mondanak, de remélem attól még meg tudják tartani a második lesiklást is.

2015.01.18. – Elmondhatom, hogy a szerencse is velem tartott. Mire sorra kerültem, elillant a hegy közepéről a halvány köd. Nagyon jól teljesítettem a pálya felső és legalsó szakaszán, de sajnos volt egy nagy tévedésem a futam közepén, és kicsúsztam a friss hóba. Ott rengeteget veszítettem, de ami fontos, nem adtam fel, hanem tovább küzdöttem és mindent beleadtam. Végül a 16. helyen végeztem, javítva a pénteki eredményemen.

2015.01.19: – Megtörtem a jeget, sikerült világkupapontot csúsznom SG-ben. A futam nehéznek bizonyult, sok versenyzővel kibabrált a pálya, nem tudták befejezni a versenyt. 43-as rajtszámmal vágtam neki, érzésre nem volt hibátlan menet, de ahol tudtam, engedtem a léceket csúszni, és sikerült huszonnegyedikként célba érnem. Nagyon örülünk a 7 VK pontnak. Sok kicsi sokra megy. Most kis pihenő, jövő hétvégen már St. Moritzban állunk rajthoz.

2015.01.23: – Köszönöm legújabb főszponzoromnak, az MVM Magyar Villamos Műveknek a belém fektetett bizalmát!

2015.01.23: – Már túl vagyunk két lesikló edzésen St. Moritzban. Az utóbbi évekhez képest kicsit változtattak a pálya vonalán. Nem mondható veszélyes, meredek pályának, de éppen ezért nehéz gyorsnak lenni rajta. Nagyon fontos a gyors léc, jól kell tudni csúsztatni azokat, minél többet pozíciótartásban (golyóban) kell lenni, és ami nagyon fontos, nem szabad fékezni, elveszíteni a lendületet.

2015.01.24: – Köszönöm a támogatást, köszönöm azoknak, akik hittek bennem, köszönöm a csapatomnak! Fantasztikus érzés volt a dobogón állni!

2015.01.25: – Sajnos, ez a vasárnapi futam nem sikerült jól, lekéstem az egyik kaput és kicsúsztam. szuper-óriásműlesiklásban gyakran előfordul, mivel előtte nincs hivatalos edzésünk, mint lesiklásban. Így nem mindig egyszerű megsaccolni a sebességet, az íveket. Maradt némi hiányérzetem, mert a pontszerzés reális lett volna, de összegezve a hétvégét, elégedett vagyok a teljesítményemmel. A következő versenyem már a világbajnokság lesz, Beaver Creekben.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!