Kajak-kenu
Hofer Bianka

A vártnál simábban győztünk a Győr ellen

Publikálva: 2016.01.18 Frissítve: 2016.01.18

A jó erőkből álló győri csapat ellen az első negyedben hengerelt együttesünk, majd az összeszedett tetemes előnyt végig tartotta úgy, hogy minden nevezett játékosnak lehetőséget adott Szarvas Gábor vezetőedző.

MTK Törökbálint – Agrofeed SzE Győri KC  79-58 (22-5, 20-17, 15-18, 22-18).

Törökbálint Sportközpont, 200 néző

Sokat elárul a mérkőzés elejéről, hogy a vendégek az első kosarukat 10-0-nál szerezték. Utána újabb nyolc hazai pont következett, és bár két győri büntető zárta a játékrészt, de az első negyed – ezen a szinten – így is majdnem valószínűtlen eredményt hozott (22-5).

A mérkőzés további részében már „rendes" mérkőzés zajlott, de a félidőben így is jókora hazai előnyt könyvelhettünk el (42-22).

A Szarvas-Bódi edzőpáros a második félidőben, minden nevezett játékosunkat pályára küldte, és a többség élt is a lehetőséggel. Győzelmünket egy pillanatig sem fenyegette veszély, de az is látható volt, hogy a győri csapat játékosai nagyobb tudással rendelkeznek, mint amit az eredmény mutatott.

Jakab Péter ezúttal is remekelt, nagyszerű teljesítményt nyújtott. Rajta kívül Horváth Kristóf, Bihari Máté és Boinitzer Dávid is tíz pont fölé jutott. A hosszú sérülésből visszatérő Baross Kristóf ezúttal már többet tölthetett a pályán, és nem is tétlenkedett.

A győzelem záloga, hogy az első negyedben kitűnően működött a védekezés. Ez az az intenzitás, amire szükség van a sikerekhez. A lepattanók tekintetében óriási fölényben volt csapatunk (45-19), az egyetlen komolyabb negatívumként az eladott labdák száma tekinthető, mi tizenegyszer, míg a Győr csak négyszer passzolt rosszul.

Ezzel befejeződött az alapszakasz első köre. Csapatunk hét győzelemmel és négy vereséggel az előkelő ötödik helyen áll. A Veszprém vezet (10-1), őket a Vasas, az Oroszlány és a TF-Budapest követi 8-3-as mutatóval. Mögöttünk a Baja áll 6-5-tel, és vélhetően a most 5-5-tel álló Bonyháddal is itt kell számolni, mert a Pécs elleni elmaradt meccsükün ők az esélyesebbek. A hetedik helyezett után már nagyobb különbség alakult ki, a Pápai KC eddigi mérlege 4-7, nekik illetve a 3-8-as mutatóval álló Győri KC és a Soproni MAFC számára pedig elúszni látszik a legjobb négybe jutás. A PVSK-Kronosz Kiadó (2-8) és az Alba Fehérvár-DKKA (1-10) zárja a sort az alapszakasz első köre után.

Legközelebb a Fehérvár ellen játszunk. A mérkőzés január 20-án, szerdán, 18 órakor kezdődik, Törökbálinton.

Szarvas Gábor, vezetőedzőnk a mérkőzés végén értékelte a látottakat:

– Annak ellenére, hogy rögtön az első negyedben eldőlt a győztes kiléte, nem volt könnyű mérkőzés. A következő harminc percben tartani tudta a különbséget a jó egyéni képességű játékosokból álló Győr. Elégedett vagyok minden pályára lépő játékosommal. Külön kiemelem Baross Kristóf teljesítményét, akinek a térdét, fél évvel ezelőtt kellett megműteni. A beavatkozás után még a kosárlabda pályafutása is veszélyben forgott, de szorgalmas és türelmes rehabilitációval visszadolgozta magát a csapat rotációjába – zárta gondolatait vezetőedzőnk.

Közvetlenül a felnőtt csapatok összecsapása után a két klub U20-as korosztályú gárdái is megmérkőztek egymással, de fiataljaink számára sem okozott gondot a győriek legyőzése:

MTK Törökbálint U20 - Agrofeed SzE Győri KC U20  94-49.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!