Tenisz
Piros Zsombor

A mérleg: 8-0

Publikálva: 2015.12.12 Frissítve: 2015.12.12 Kosárlabda női

Tovább él a női kosarasok veretlen szezonról szőtt álma az NB I/B keleti csoportjában.

Nyíregyháza, Szombathely, Szolnok, három vidéki vendég, egy héten belül a Városmajori Kosárlabdacsarnokban. Pénteken este, a 7-0-ás, hibátlan mérleggel álló MTK Budapest női kosárlabdacsapat az Amatőr NB I éléről fogadhatta, 2-6-os győzelem-vereség mutatóval rendelkező szolnoki ellenfelét.  A Szolnoki MÁV Sportegyesület még a fenti, kék-fehér naptárnál is feszítettebb tempóban játszik, csütörtökön, hazai környezetben mérkőzött a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem ellen, másnap pedig már Budapesten vendégeskedtek.

Nagy-Bujdosó Nóra és Szabó Vivien a hétközi Kupa forduló után, ezen a bajnokin is inkább pihent, tíz fővel vágott, szezonbeli nyolcadik mérkőzésébe az MTK Budapest.

Érdekes párharcot rejtegetett a találkozó. A Szolnok elsőszámú pontgyártója Kányási Veronika, a nyáron 3x3-as Európa Bajnok, U18-as magyar válogatott tagja, amelyben az MTK Budapest dobóhátvédje, Jankó Flóra is helyet kapott. A mindössze 16 esztendős Kányási idén az NB I/B-ben, közel 21 pontot átlagol, újabb egyéni feladat várt védekezésben, Sztevan Csupics alacsony poszton játszó játékosaira.

Nem indult könnyen a mérkőzés, meglepően nehezen sikerült a Szabó Bettina, Kuller Viol, Ambrus Szandra, Suppán Anna, Turóczi Niki kezdőnek felvenni a ritmust. Olyannyira, hogy az első negyed feléig nem tudott egyik csapat sem ellépni a másiktól. Idén, nagyjából először volt ilyen szoros kezdésben része az MTK Budapestnek, amin nem segített Turóczi Niki faultjainak sokasodása, hármat begyűjtve, már elég korán kényszerpihenő várt a kék-fehérek centerére.

Jankó Flóra és Baksa Bettina pályára lépésével azonban megváltozott a játék képe. Szerencsére a Szolnok ellen nem volt szükség komoly fizikai fölényre a palánk alatt, furcsa mód épp a felgyorsult tempóval sikerült megnyerni az első negyedet, még  ha „csak” nyolc ponttal is.

Az első negyedben még magát derekasan tartó vendég zónavédekezést, a folytatásban Szabó Bettina számolatlanul dobta át távolról (csapat szinten is kiválóan céloztak a lányok távolról 7/11), de rendezetlen védelem ellen is sikerült rengeteg leindítást eszközölni. Ezeknek rendszeres szereplője volt Baksa Bettina és Suppán Anna, akik a tripla vonalról pontkirálynővé avanzsáló (23/15 pont) Szabó Bettinával a csapat legjobbjai voltak. Így az első félidőben eldőlni látszott a mérkőzés, 39 pontos előnnyel pihenhettek a lányok.

A kép ezt követően sem változott, stabilizált védekezéssel, a szolnokiak zónáját az idő haladtával egyre gördülékenyebben átjászva, ellépett ellenfelétől a fehérmezes MTK Budapest. A kezdeti pontatlanságot felváltotta a hatékonyság, Suppán Anna pontjai, támadó lepattanói, komoly értéket jelentettek (28 pont, 9 lepattanó, 6 kiharcolt fault), főként, hogy Turóczi Niki mellett Ambrus Szandra is kipontozás közelébe került.

Sztevan Csupics ismét viszonylag korán belenyúlhatott legjobb ötösébe. A fiatalabbak lehetőséget kapva még tovább növelték az előnyt, 20-12-re megnyerve a harmadik negyedet.

Az idei MTK Budapest erejét, motiváltságát és diszponáltságát tökéletesen jellemzi, hogy még ekkor sem engedtek úgy ki a lányok, hogy a záró negyedet a Szolnok nyerje meg. 36 pontot dobtak az utolsó negyedben, ekkor is a létező legkevesebb teret engedve az ellenfélnek. Bőven 100 pont fölött zárva a meccset (118-49), minden pályára lépett játékos – szám szerint tízen – pontot szerezve, újabb meccsel folytatja hibátlan szériáját a kék-fehér kosaras csapat.

A „3x3-asok csatáját” ugyan Kányási Veronika nyerte, 26 pontot dobott (ez több, mint csapata dobott pontjainak fele) Jankó Flóra 16 pontjával szemben, mégis védekezésben, a többiek segítésében Flóra hasznosabb játékosnak bizonyult (5 lepattanó, 4 gólpassz).

Külön köszönet jár a rendhagyóra sikerült szurkolásért, vélhetően ez is kellett a nagy különbségű sikerhez, úgyhogy továbbra is ki kell tartani a lányok mellett!

Jövő kedden – december 15-én – újabb fontos mérkőzés vár az MTK Budapestre, a Vasas Akadémia, az elsőosztályú fővárosi csapat utánpótlás kerete látogat a Városmajorba, akik idén mindössze egy alkalommal kaptak ki, hat győzelem mellett.

Hajrá lányok, így tovább!

Kép forrása: 3x3eurotour.com

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!