Atlétika
Krizsán Xénia

A legtöbb legjobbat az MTK adta

Publikálva: 2020.12.30 Frissítve: 2020.12.29 MTK Budapest

Nagyinterjú dr. Deutsch Tamással (Előzetes No.2)

Január első napjaiban jelenik meg az MTK Budapest elnökével készült nagyinterjúnk, melyben többek között szó esik a klub 2021-es terveiről, az év legjobb MTK sportolóiról, és kiderül az is, kiket választott a klub az év embereinek.

Előzetes az interjúból:

A sportági szakszövetségek – az MTI felkérésére – évente megválasztják az év legjobb sportolóit, és ebben a versengésben 2020-ban mi, kék-fehérek lettünk az elsők! A legeredményesebb hazai klubok közül az MTK Budapest kilenc, a BHSE hét, míg az Újpest és a Vasas egyaránt négy-négy elsőséget mondhat magáénak. Nagyszerű, különleges siker!
Klubunk sportágukban legjobbnak választott sportolói: Pigniczki Fanni (ritmikus gimnasztika) Salim Sharif (taekwondo), Fucsovics Má
rton, Babos Tímea (tenisz), Gál Péter (bridzs), Tóth Krisztián (cselgáncs), Polivka Dóra (evezés), Hárspataki Gábor és Baranyi Zsófia (karate). Szívből gratulálunk a legjobbaknak!

Az MTK Budapest elnöksége - a szakosztályok javaslatai alapján - idén is megválasztotta a 2020-as esztendő legjobb MTK-s felnőtt és utánpótlás sportolóját, illetve edzőjét. Az elismeréseket legjobbjainknak minden esztendőben a hagyományos MTK Bálon szoktuk átadni, de a kialakult helyzet nyomán 2021-ben sajnos nem tudjuk megtartani a rendezvényünket. A díjakat így szűkebb körben, a járványügyi intézkedéseket betartva adjuk majd át, de itt és most, a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt szeretném bejelenteni, kik lettek 2020 legjobb MTK sportolói és edzője.

Az év MTK sportolója Babos Tímea (tenisz),
az
év MTK utánpótlás-sportolója Kocsis Evelin (ritmikus gimnasztika),
míg az
év MTK edzője Deutsch-Lazsányi Erika (ritmikus gimnasztika) lett.

Szívből gratulálunk mindhármuknak!

A teljes interjú január 2-án jelenik meg a honlapunkon.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!