Atlétika
Vári Péter

A dobogóra pályáznak

Publikálva: 2020.11.24 Frissítve: 2020.11.24 Vívás – tőr/párbajtőr

Férfi párbajtőrcsapatunk éremért megy Tatára.

Párbajtőrözőink hétvégén a felnőtt Magyar Kupa második fordulóján vesznek részt. A verseny rendkívül fontos állomás sportolóink számára, hiszen ez a legutolsó megmérettetés az országos bajnokság előtt. Csapatunk legrutinosabb tagját, – egyben szakosztályunk vezetőjét – Szényi Pétert kérdeztük a célkitűzésekről.

– Reményeink szerint megtartják a viadalt, nem hallottam olyan hírt, ami ezt cáfolná. Somody Soma, Bartkó Levente, Koska Bendegúz és én alkotjuk a fiú csapatot a tatai megmérettetésen, míg a nőknél Wimmer Dorina egyéniben próbál szerencsét. Csapatban mindenképp szeretnénk a legjobb négy közé bejutni, de a múltkor elért ötödik hely is remek eredménynek számít, tehát legalább azt jó lenne megismételni.

Péter arról is beszélt, milyen fizikai állapotban van, hiszen sérülésből tért vissza, így dolgoznia kell azért, hogy újra csúcsformába kerüljön.

– Készülök ezerrel: kondi- és vívóedzésekkel egyaránt, szóval remélem, kijön a lépés. Szeretnék legalább a legjobb nyolcba kerülni, ott pedig már bármi megtörténhet. Ha Levente is olyan jól vív, mint legutóbb, akkor ismét ott lehet a negyeddöntőben. Jó lenne, ha most nem egymás ellen kellene vívnunk az egyenes kieséses szakasz elején.

A verseny programja:

2020.11.28 szombat
09:00 – férfi párbajtőr egyéni
14:00 – női párbajtőr egyéni

2020.11.29. vasárnap
09:00 – férfi párbajtőr csapat
12:00 – női párbajtőr csapat

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!